Rivaldo szerint Messi a PSG-be készül, ő pedig Laportát támogatja

Az egykori Barcelona sztár teljes mellszélességgel kiáll Laporta mellett

A Barcelona egykori ikonja, Rivaldo mai – a Marcában megjelent – nyilatkozatában támogatásáról biztosította Joan Laportát a márciusban sorra kerülő elnökválasztáson. Az egykori játékos azzal érvelt, hogy a klubnak most erőskezű elnökre van szüksége, mert csak így térhet vissza azokba a magasságokba, ahol hosszú ideig volt, és ahol megérdemelt helye van. 

Támogatja Laportát

„Igen, határozottan támogatom Laportát, mert a mostani helyzetben a klubnak kifejezetten erős elnökre van szüksége, aki képes visszaadni a klub önbecsülését, aki képes harcolni, és képes visszavezetni az FC Barcelonát az őt megillető helyre.”

Messi jövője

„A tegnapi PSG elleni Bajnokok Ligája mérkőzés minden valószínűség szerint Messi utolsó BL-meccse volt a Barcelona mezében a Camp Nouban. A jelenlegi Barcelonában ugyanis nem nagyon lesz lehetősége arra, hogy valamelyik versenysorozatban fontos címet nyerjen. Jövőjét inkább a PSG-ben látom – különösen a tegnapi mérkőzés erőviszonyait látva –, a francia csapatban jó esélye lehet arra, újabb címeket nyerjen, amelyekre Messi már évek óta vágyakozik.”

Fordíthatnak még?

„Úgy gondolom, a csapatban egyetlen játékos sincs, aki hisz abban, hogy ezt a párharcot meg lehet fordítani. Lehetetlen megfordítani.”

Nem Messi a hibás

„Messi már elmúlt 33 éves, és a csapat terhei leginkább az ő vállát nyomják. Ezt tetézte meg legjobb barátja, Luis Suarez érthetetlen kiárusítása, ráadásul éppen ahhoz az Atleticóhoz, amely érkezésével minden korábbinál erősebbé vált. Új klubjánál Suarez a Pichichi díj aktuális várományosa.”

Koeman, Piqué…

„Olvastam, hogy sokan Koemant bírálják, mert Piquét hosszú kihagyást követően azonnal a védelem tengelyébe állította. De mi mást tehetne? A jelenleg rendelkezésre álló keretben nincs más megfelelő tudással rendelkező középhátvéd. Tökéletesen érthető, hogy végül is Piqué annak ellenére játszott, hogy még messze van a legjobb formájától.”

Gyenge a keret

„A Barcelona nem tud rotálni, mert gyenge a kerete, így nincs igazi csapata. A PSG éppen az ellenkezője: Neymar és Di Maria nélkül is kifejezetten erős tizenegyet tudtak kiállítani a meccsre.”

A spanyol bajnokság színvonala

„A Barcelona körüli történések figyelmeztetést jelentenek a többi spanyol csapat számára is. A Real Madridnak sem lesz egyszerű dolga az Atalanta ellen. Már nincs arról szó, hogy kifejezetten magas lenne a La Liga színvonala. Még a sziklakemény Atleticónak is legfeljebb ötven százalékos esélyt adnék a Chelsea-vel szemben.”

Mbappé egyszerűen csodálatos

„Mostani mesterhármasa elképesztő volt. Ez is azt bizonyítja, hogy idén ő a legnagyobb esélyes az Aranylabda elnyerésére, és minden valószínűség szerint jelenleg a világ legjobb játékosa. Ennek ellenére úgy játszik, mintha otthon, az udvaron passzolgatna. Persze a csapat többi játékosáról sem szabad megfeledkezni. A PSG összehangoltan játszott, mint egy zenekar, nagy esélyük van az idei BL-győzelemre.”

Neymar

„Neymarnak van az a rossz híre, hogy dobálja magát és siránkozik, és úgy tűnik, hogy ez hatással van a játékvezetőkre. Valóban, a brazilt képtelenek megállítani a védők a francia bajnokságban, általában csak szabálytalanság árán sikerül nekik, amit a játékvezetőknek kellene jobban fegyelmezni.”

Bale

Bale egyszer még meg fogja bánni, hogy karrierje vége felé kifejezetten leeresztett. Nagyon elszomorít, hogy egy ilyen tehetséges játékos elpazarolta tehetségét az elmúlt években. De ezek az évek sajnos már elmúltak, nem lehet őket visszahozni. Nagyon frusztráló, hogy karrierje utolsó éveit nem arra, használta, amire kellett volna. A világ egyik legjobbjává válthatott volna, de nem adott mindent bele, hogy ez valósággá is váljon.”

Akciós Barcelona maszkok