Koeman: „A csapat messze volt a szintjétől”

A holland szakember szavai a Valladolid elleni meccs után

Az utolsó pillanatokban ugyan, de sikerült megszereznie az FC Barcelonanak a győzelemért járó három pontot a Valladolid ellen. A mérkőzésen nem remekelt a katalán csapat, de Dembélé góljának köszönhetően így is egy pontra csökkent a hátrány a listavezető Atlético Madriddal szemben. A harmadik helyezett Real Madrid elleni mérkőzésre két pontos előnnyel utazik Koeman együttese, aki az El Clásicoról is beszélt a mérkőzést követően az újságírók előtt.

Mérkőzés

„Sok minden hiányzott a játékunkból az első félidőben. Nem helyeztünk elég komoly nyomást az ellenfélre, kissé lassúnak és fáradtnak tűnt a csapat. A második félidőben változtattunk, hogy javuljunk ezeken a területeken. Nehéz mérkőzés volt, a csapat messze volt a szinjétől. A Valladolid védekezésben remek munkát végzett: megnehezítették a dolgunkat, de megérdemeltük a győzelmet.”

Győzelem

„A csapat megmutatta, hogy képes győzni. Talán a válogatott mérkőzések szünet miatt nem voltunk kellően frissek.”

Dembélé

„Fontos játékos a számunkra. A gólja és a játéka három pontot hozott nekünk. Nagyon jó teljesítményt nyújt idén, sokat fejlődött. A rendszeresség volt a kulcs.”

Szerencse

„Vannak olyan pillanatok az életben, amikor neked szerencséd van, másnak pedig nincs. Egy ekkora klub edzőjének lenni, mint a Barcelona, szerencsés dolog. Sok minden történhet a mérkőzésen és a csapat mentalitását ezért is kell kiemelni: folyton keresték a lehetőséget a három pont megszerzésére.”

Meccs

„A meccs végén volt egy kis szerencsénk. Az első félidőben viszont aggódtam, mert nagyon másnak láttam a csapatot az elmúlt meccsekhez képest. A második félidőben javultunk, helyzeteket dolgozunk ki. A csapat megmutatta, hogy jó játék nélkül is képes mérkőzéseket nyerni.”

El Clásico

„Ez mindig kiemelten fontos mérkőzés és a LaLiga állása miatt még fontosabb lesz. A világ két kiemelkedő csapatáról van szó és egy jó eredmény fontos lehet a bajnoki cím szempontjából.”

***

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát