Koeman: „Évek óta nem láttam ilyen jó Barçát”

Maximális elégedettséggel nyilatkozott Ronald Koeman második idénye első bajnokija után, hiszen csapata meggyőző játékkal nyert a Real Sociedad ellen 4-2-re. A holland edző kiemelte a jó rajt fontosságát, örült a közönség támogatásának, illetve dicsérte az új igazolásokat és a meccs emberének választott, 2 gólt szerző és gólpasszt adó Braithwaite-et. Emellett elmondta, mi a helyzet a kimaradókkal valamint, hogy támadót ő még mindenképp igazolna a csapatba.

A hangulat

„Élveztük, és annak ellenére, hogy csak 20 000 ember volt a  stadionban, többnek tűnt. Segítettek és hajtottak minket az első perctől kezdve. Más világ így játszani, közönség előtt, minden percét élveztük. Nagyon erősnek kell lennünk hazai pályán, és az embereknek segíteniük kell minket. Fontos volt győzelemmel kezdeni a Ligát és ha jó képet is mutattunk, még jobb.”

Elhoztuk neked a legstílusosabb, legmenőbb és legjobb FC Barcelona termékeket! Nézz be a Shopba! 

A mérkőzés

„Fantasztikus meccs volt minden szempontból, a közönség is részese lehetett, a csapat nagyon jó képet mutatott magáról, ez az út előre. Az első félidő fantasztikus volt, labdával és labda nélkül is, mert nagyon gyorsan visszaszereztük a Sociedadtól, gyorsan reagálva. Mindannyian jól tartottuk nyomás alatt őket, azt hiszem, ez volt évek óta a legjobb Barça, amit láttam. Fontos volt a két gólunk a második félidőben, és jól kontrolláltuk a mérkőzést.”

Oyarzabal szabadrúgásgólja

„Nem tudunk mást tenni, mint megtapsolni a gólt. Az életünket kicsit megnehezítette (ezzel lett 3-2 – a szerk.), de a végén le tudtuk zárni a találkozót.”

Memphis

„Nagyszerű meccset játszott, adott egy gólpasszt is. Mindig képes váratlan dolgokra.”

Braithwaite

„Ő a tökéletes példa rá, milyen egy professzionális futballista. A játéka is fejlődött, a csapatért dolgozik és sok mindenben segít minket. Megvan a sebessége is és mindig nehéz ellene védekezni. Boldog vagyok, amikor ilyen játékosaim vannak.”

Piqué

„Az egyik vezérünk. Tavaly probléma volt, hogy sérülés miatt több mérkőzésen nem tudott játszani, idén jobb fizikai állapotban van. A segítsége veteránként példaértékű mindenki számára.”

Eric García

„Jól játszott, remekül helyezkedett, jó döntéseket hozott. Azért játszott, mert jobban meccsritmusban van. Nem ijed meg a labdával sem. ”

Messi nélküli csapat

„Nem tudom, hogy jobban működtünk-e csapatként Leo nélkül, a játékunk talán kollektíven jobb volt, de így is azt preferálnám, hogy a csapatunkban legyen…”

Átigazolások

„Hosszú a szezon, ami alatt sok minden megtörténhet, a menedzsment pedig tudja, hogy támadókban nem vagyunk meg. De minden a pénzügyi fair play adta lehetőségektől függ.”

A kimaradók

„Ha 27 játékosod van, akkor négyet biztosan ki kell hagynod. Mindegyikük (Umtiti, Collado, Pjanic például – a szerk.) tisztában van a helyzetével. Edzőként szeretek lehetőséget adni a fiataloknak, mert ők jelentik a klub jövőjét. Collado versenyhelyzetben van, Demirt preferálom a pozíciójában.”