Ansu: „A 10-es mez nem nyomás. Csak hálát érzek miatta”

Ansu Fati a 10 hónapos kényszerpihenője után vasárnap délután a Levante ellen csereként beállva visszatért a Barcelonában, és azonnal gólt is szerzett.

Közvetlenül a mérkőzés után így nyilatkozott a pályán az élményeiről:

“Nem is gondoltam ilyen visszatérésre. Boldog vagyok a győzelem miatt. Még nagyon hosszú út áll előttünk, de ma nyertünk, segítettem a csapatnak és ezért boldog vagyok. Meg szeretném köszönni a szurkolóknak a támogatást, ugyanúgy, ahogy az orvosoknak is, hogy itt lehetek. Az a legfontosabb, hogy tudok segíteni a csapatnak. De boldog vagyok a családom miatt is, akik megszenvedték ezt az időszakot. És köszönöm a szurkolóknak is, hogy támogattak az elmúlt hónapokban.”

A 10-es mez

“Én is csak egy tagja vagyok ennek a csapatnak, igyekszem segíteni abban, amiben tudok, számomra, a 10-es mezt hordani nem jelent nyomást. Büszkeséggel tölt el, hogy Leo után viselhetem. Köszönöm a kapitányoknak, hogy megkaptam. Ez nem nyomás, csupán hálát érzek, hogy hordhatom, hiszen ez sokat jelent a klubnál.

A célkitűzések

„Küzdeni fogunk a Ligáért, a BL-ért és minden más címért is. A Barça vagyok, kötelességünk harcolni és keményen dolgozni. “

Mennyit fog játszani?

“Ez attól függ, hogy hogyan érzem magam, és hogy mennyi játékpercet kapok. Meg kell nyerjem magamnak a játéklehetőséget, hiszen a Barça vagyunk, és meg kell nyerjük a meccseket.”

Elhoztuk neked a legstílusosabb, legmenőbb és legjobb FC Barcelona termékeket! Nézz be a Shopba!