Laporta: “Nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy versenyképes csapatunk legyen”

Joan Laporta elnök a Joan Gamper trófeáért játszott mérkőzés előtt nyilatkozott a médiának, és több, a közvéleményt nagyon érdeklő kérdésről is beszélt. Konkrét neveket is említett, mint Marcos Alonso és  Frenkie de Jong, aki vélhetően marad, de a távozókról is szó esett, és nem maradhatott ki a végén Messi sem.

Változások a keretben

Augusztus 31-ig lehetnek még változások a keretben, új érkező lehet jó eséllyel Marcos Alonso, de „vannak játékosok, akiknek távozniuk kell még, ezen jelenleg is dolgozunk. És lesz még néhány új aláírás is. Reméljük, hogy ezen a héten sikerül regisztrálnunk az összes szerződtetett játékost”.

Frenkie de Jong

Az elnök nem csak általánosságban beszélt a csapatról, konkrét neveket is megemlített. Frenkie de Jongról elmondta, hogy „ő egy olyan Barça-játékos, aki nagyszerű minőséget képvisel, és azt szeretnénk, hogy maradjon. Vele és a csapattársaival nagyon erős középpályássorunk van. Ugyan vannak ajánlatai, de mi azt akarjuk, hogy maradjon, és úgy látjuk, hogy ő is maradni akar“.

Távozók

A távozókkal kapcsolatban Laporta Samuel Umtiti és Martin Brathwaite helyzetéről is beszélt. “Megértették, hogy az a legjobb, ha elmennek és egy másik csapatban játszanak tovább. A szerződéseiket mindig tiszteletben tartották, de eljön az az idő, amikor egy lépést előre kell tenniük. Ezen a héten mindkettőjük ügyét rendezni kell“.

Erkölcsi adósság Messi felé

Egy másik név is szóba került: Leo Messinek a Barcelonába való jövőbeli visszatérésének lehetősége. “Nem fogok többet beszélni Messiről, mert ő a PSG játékosa, csak annyit mondok, hogy erkölcsi tartozásunk van vele szemben, és ha sokat beszélünk a témáról, az ellentétes lehet a törekvéseinkkel. A családjával a kapcsolatunk jó”.

Versenyképes csapat

Joan Laporta viszont kiemelte a Gamper-mérkőzés hangulatát (83 ezer néző látogatott ki – a szerk.): “Nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy versenyképes csapatunk legyen, és ezt el is értük, bár még nem végeztünk. Ezek után nagy elvárásaink vannak a csapattal szemben“.

Dani Alves

Az elnök beszélt Dani Alvesről is, aki megkapja a megérdemelt tiszteletet. “Nagyon boldog és érzelmes ember, és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja az ünneplést”.