Xavi: „Jobbak voltunk, de a játék a győzelemről szól”

Hiába játszott intenzív és jó mérkőzést az FC Barcelona Münchenben, a bajorok két védelmi hibát kihasználva 2-0-ra nyerni tudtak. Xavi a mérkőzés után válaszolt az újságírók kérdéseire. A katalán mester vegyes érzelmekkel nyilatkozott a mérkőzésről, szót ejtett az első félidőben meg nem adott büntetőről, valamint levonta a szükséges következtetéseket a csapat teljesítményéről.

Vegyes érzelmek

„Azt gondolom, hogy több tekintetben is jobbak voltunk, fizikailag kiegyenlített volt a két csapat, és sokat birtokoltuk a labdát. De nem kegyelmezhetsz ennyiszer. Nem használtuk ki a lehetőségeinket. Emiatt dühös vagyok. Az érzés, hogy hiába dominálsz, veszítesz. Kemény tapasztalatszerzés ez. Dühös vagyok, de büszke is ugyanakkor. Jobbak voltunk, de a játék a győzelemről szól. Ők már egy kész csapat, mi még formálódunk. Javulnunk kell. Sajnálom.”

Nem elég partiban lenni

„Nem elég versenyben lenni velük. Büszke vagyok a teljesítményünkre, de felül kell múlni az ellenfelet a szögleteknél, a váltásoknál, és a hatékonyságban is. Fejlődnünk kell ezekben. Az első félidő kiváló volt, és nagyon intenzív. Viszont két részlet miatt elvesztettük a meccset.”

Az észrevételei a meccsről

„Ha megkegyelmezel a BL-ben, arra ráfizetsz. Jobbak voltunk ma a Bayernnél, ezt a meccset meg kellett volna nyernünk, de túl sok lehetőséget hagytunk kihasználatlanul. Ők élnek a lehetőségekkel.”

Túl sokat kihagyott helyzet

„Azt gondolom, hogy nagyon jól játszottunk, az első félidő a miénk volt, de az, hogy sok ziccert kihagytunk… Az eredmény nem tükrözi a látottakat. Ha kihagyod, arra ráfizetsz.”

Mekkora csapás ez az eredmény?

„A pozitív dolgokat kell továbbvinnünk. Az eredmény rossz, és tanulnunk kell a hibáinkból. Sok van még a szezonból, ez most egy lépés visszafelé. A vereséget nem érdemeltük meg, de a saját hibáink miatt lett ez az eredmény.”

A lehetséges büntetőről

„Nem láttam. Mindenki azt mondta, hogy büntető volt, de ez nem a mi hibánk.”

Hatékonyság

„Mérges vagyok, nem szeretek veszíteni és nem érdemeltük meg. Azt gondolom, hogy jobbak voltunk. Megpróbálok őszinte lenni, dominánsak voltunk.”

A lecke

„Tanulunk a saját hibáinkból. Sajnos ez van. Nem fordulhat elő velünk, ami a szögletnél vagy a kontránál történt. 2-0-val mész haza, miközben a pályán nem ez történt, de a Bajnokok Ligája már csak ilyen.”

A konklúzió

„Az eredmény rossz, a folyamat viszont jól halad. Minimalizálni kell a hibáinkat, hisz sokat hibáztunk, hiányzott a hatékonyság. A játék képe szép volt, de én mégis dühös vagyok, jó lehetőség lett volna, hogy végre nyerjünk ebben a stadionban.”

Lewandowski

„Nem hiszem, hogy a nyomás hatással lett volna rá ismerve az érettségét és a tapasztalatát. A hatékonyság hiányzott. A futballban ez megtörténhet, és pont abban a stadionban történik meg, ahol nem kellene.”

Milánó

„Tanulnunk kell a hibákból a következő meccsre.”

A büntetőről

„A félidőben azt mondták, hogy nem volt az. Én erre azt mondtam, hogy legyen őszinte, láttuk mindannyian, de a válasz az volt, hogy nem volt büntető.”