Deco: „Hogyan kételkedhetünk Xaviban? A bizalom felé 200%-os”

"Az emberek nem értékelik eléggé azt, hogy olyan évek után nyertünk bajnokságot, amikor elvesztettük a történelem legjobb játékosát" - mondta

Deco, aki nyár óta a Barcelona sportigazgatója a média előtt is kiállt Xavi Hernández mellett. Bár ez emlékeztethetne minket Jordi Mest esetére, a korábbi sportigazgató-helyettes szomorúan híres mondatára, amikor arról biztosított, hogy Neymar „kétszáz százalék” hogy Barcelonában marad, a portugál a RAC-1-nek adott interjújában Xavi védelmében tett védőbeszédet.

„Lehet, hogy az emberek nem értékelik eléggé a spanyol bajnokság megnyerését, és minket is elért az a hullám, amely szerint nem volt nehéz megnyerni a LaLigát tavaly, pedig az egy nagyon látványos szezon volt. Olyan évek után nyertünk bajnokságot, amikor elvesztettük a történelem legjobb játékosát, Messit és más játékosokat is. Bárcsak Busquets még 20 évig kitartott volna, de elment, mint más emblematikus játékosok, mint Piqué és Alba. Ezt az egész folyamatot nehéz kezelni. Xavi megcsinálta, és ez nem semmi, ezért is hosszabbítottunk vele. Mit mondunk erről (az edzővel kapcsolatos kételyekről)? Hogyan kételkedhetünk Xaviban? A bizalom felé 100%-os…, 200%-os. Nem mondhatjuk, hogy nem akarunk jól játszani, és hogy nem akarunk egy vonzó csapat lenni a szurkolók számára, de nem fogjuk elfelejteni, hogy miben vagyunk jók.”

Állandóan címlapra kerül a csapat, amely most nincsen jó formában

„Még a klub egyik legrosszabb időszakában is ugyanaz az igény. Egyelőre vannak dolgok, amik miatt nem tudunk eléggé felszabadultan játszani, de nyerni akarunk. Nyerni mindig nehéz, és ez a bajnokság még nehezebb lesz, mint a legutóbbi.”

A Bajnokok Ligája

„Igyekeztünk jobb csapatot építeni, mint tavaly, hogy jobban versenyben legyünk. Ha minden játékos visszatér, és a legjobbunkat adjuk, akkor sokáig menetelhetünk.”

A Porto ellen kell kiharcolni a legjobb 16 közé jutást

„Ez a klub nagyon közel áll a szívemhez, ahogy a Barça is az álmaim klubja. Szeretném, ha a Porto továbbjutna az egyenes kieséses szakaszba, de sajnos meg kell vernünk őket.”

Moscardo (egy 18 esztendős brazil mélységi középpályás, akinek a neve elég sokszor érintkezik a Barcelonával – a Szerk.)

„Vannak játékosok, akiknek figyeljük a játékát, és normális, hogy nevek merülnek fel. Nem fogunk neveket mondani.”

Estavao Willian

„A futballban nyugodtnak kell lenni. Nem hiszem, hogy prioritás lenne az érkezése, mert már vannak fiatal játékosaink.”

Vita a csapat játékáról

„Ahhoz, hogy jól játsszunk, először is a legjobb formánkat kell hoznunk. Nem láttam egyetlen csapatot sem, amely úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy 38 rossz meccset játszott. Győzni akarunk és jól akarunk játszani; és minél többször játszunk jól, annál több esélyünk van a végső győzelemre, és ez az, amire törekszünk. De van, hogy 60 percig jól játszol a Madrid ellen, és a végén mégis kikapsz. Szerettem volna én is, ha legyőzzük a Madridot…”

A két João

„Tudtuk, hogy Cancelo sok mindent adhat a csapatnak. Nem látok problémát abban, hogy Cancelo pozíciója néha megváltozik. Félix a saját posztján játszik, ő egy játékmester, aki képes remekül kombinálni a többiekkel. Egyikük jelenléte sem árt a csapatnak. Hol jobb, hol rosszabb teljesítményt nyújtottak, de a tehetségük nem vitatható. November van. Természetesen már gondolkozunk azon, hogyan fog alakulni a szezon, és milyen lesz a következő szezon. Mit fogunk csinálni a nyáron? Ezek másfajta kérdések. Majd meglátjuk.”

A Xavival való kapcsolatáról

„Játékosként mindig is remek volt a kapcsolatunk. Közös barátaink vannak, és ahogy Puyollal is, lehet, hogy nem állunk olyan közel egymáshoz, de van egy kapocs köztünk. Szerintem Xavi volt a tökéletes edző a klub újjáépítéséhez.”

***