„Ők németek, tudjuk, mire képesek”

Mascherano: Nem bízzuk el magunkat | Nem védekezni fognak

Az Allianz Arenában kedden este nagy meccset fog játszani, de hétfõn még sajtótájékoztatót adott Javier Mascherano, akit még Pep Guardiola hozott Katalóniába, és aki a mai napig kulcsembere a gárdának. A sokoldalú argentin szerint fejben és taktikailag is felkészültek a visszavágóra, ahol igyekezni fognak függetleníteni magukat az összesített állástól, mert így játszhatnak úgy, ahogyan a Bayern ellen Münchenben szükséges.

„Ahogyan mi értelmezzük a focit, az a legjobb, ha nem törõdünk az elõnnyel, és a gyõzelemért lépünk pályára. Ha ezen változtatunk, hibát követünk el. Az a fontos, hogy azt csináljuk a lehetõ legjobban, amit az év során is a legjobban csináltunk. Nem lehetünk figyelmetlenek hátul, és igyekeznünk kell fölérni a kapujukig.”

Ismerik az ellenfél erejét

„Nagyon jól ismerjük a Bayern edzõjét. Két évvel ezelõtt pedig már megszenvedtük azt, amilyen ez a csapat a saját stadionjában. Egy hangyányit sem bízzuk el magunkat. Megvan a maguk története, és ráadásul németek. Van elõnyünk, vannak eszközeink ahhoz, hogy itt a gyõzelemért játsszunk, ahogy mindig is kijövünk a pályára a világ bármelyik pályáján. Ez a klub filozófiája.”

Kiegyenlített meccs lesz

„Gólokra éhesen fognak pályára lépni, hogy csökkentsék a hátrányukat. Készen állunk arra, hogy szenvedjünk, hogy semmi se lepjen meg bennünket. A jutalom óriási lehet, azon leszünk, hogy rájuk erõltessük a stílusunkat. Az emberek most azért bizakodnak, mert mi is ezt sugározzuk. Belülrõl egészen másként elemezzük a dolgokat, legyen szó gyõzelemrõl vagy vereségrõl. Tökéletes meccset kell játszanunk, mert a Bayern is nagyon sokat követel majd tõlünk.”

Erõsebbek, mint Pep Barçája volt?

„Nem szeretem az összehasonlításokat. Nem ugyanazok a játékosok, és nem ugyanaz az edzõ sem. Az a csapat óriási volt, a jelenlegi úton van. Sikeréhesek vagyunk, és csak 90 perc választ el a szezon egyik nagy célkitûzésétõl, hogy BL-döntõt játsszunk.”

Nincs túlzott eufória?

„Nincs eufória. 90 percre vagyunk mindig attól, hogy megnyerjünk mindent… és attól is, hogy elveszítsük. Erre a pontra érve hideg fejjel kell tudni kezelni a helyzeteket, mert a hibákat nagyon-nagyon megbüntetik. Meccsrõl meccsre kell haladni, és most a legfontosabb a Bayern.”