Zidane: „A Barça kihasználta a védelmi hibánkat”

A francia tréner semmin sem változtatna | Jól kezdték a második félidőt is

Zinédine Zidane, a Real Madrid francia trénere nem bánja azon döntését, hogy Mateo Kovacicot jelölte a kezdőcsapatba a spanyol Isco helyett, és a vereség ellenére dicsérő szavakkal illette a horvát középpályás teljesítményét. Zidane látott pozitívumokat is a meccsben, a második félidőt is jól kezdték a véleménye szerint, ám egy védelmi hiba révén vezetést szerzett a Barcelona, ezen a szinten pedig ezek az apróságok döntenek. 

„Amikor változtatni akartam a csapaton, jött a kiállítás, a második gól és a találkozó mindjárt máshogy festett. Egyébként jól kezdtük a meccset, a helyzeteink is megvoltak, ám nem sikerült őket értékesíteni. Szerintem a második játékrész kezdésével sem volt gond, ám egy védelmi hibát elkövettünk, a Barça ezt kihasználta, innentől kezdve pedig nagyon nehéz dolgunk volt. Nagyon fájdalmas ez a vereség a számunkra, de ez van, ez is a futball része.”

Vereség

„Ez a vereség fáj, de sosem fogjuk feladni. Egy hetünk van, pihennünk kell, aztán pedig még erősebben fogunk visszatérni. A Madrid sosem adja fel, történjék bármi, sosem dobjuk be a törölközőt. Mondhatnám, hogy nem ezt érdemeltük, de ez a foci, most így sikerült.”

Változtatna valamit a mérkőzés előtti döntésein?

„Nem, mindent ugyanígy csinálnék. Azért vagyok itt, hogy döntéseket hozzak. Ha az első félidőben értékesítjük a helyzeteinket, akkor most minden más. Tudom, hogy a meccs másnapján kritizálni fognak mindenhol, de ez nem gond, ezért vagyok itt. Én hoztam meg a döntéseket, méghozzá a legjobb tudásom szerint. Most mindenkinek pihennie kell, aztán elkezdjük megint, újult erővel.”

Isco kihagyása

„Nem fogom nektek elmagyarázni az indokaimat, én vagyok az edző, én döntök. Az volt az elképzelésem, hogy Isco a padon, Kovacic a pályán kezd, a meccs folyamán pedig a körülmények miatt már nem tudtam számolni Iscóval. Az első csere a kiállítás miatt volt, a másik kettőt pedig már annak függvényében kellett meghoznom, hogy emberhátrányban voltunk.”

Erőnlétbeli problémák?

„Nem hiszem, hogy lennének. A második félidőt jól kezdtük, az első góljuk a mi hibánkból született, utána pedig a kiállítás mindent megváltoztatott, és emberhátrányban, 0-2-nél már nehéz játszani mind fizikálisan, mind mentálisan.”