„A Barcelona képes lehet megnyerni a Bajnokok Ligáját”

Referenciaként emlegeti ellenfelét

A kedd esti, Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti, mai sajtótájékoztatón Luciano Spalletti, az Inter vezetőedzője beszélt a Bajnokok Ligája-esélyekről, a Barcelonáról, Messiről és az Inter egyik kulcsjátékosáról, Radja Nainggolanról, valamint csapata eddigi, szezonbéli teljesítményéről.

A Bajnokok Ligájáról

„Számomra a Barcelona a torna legerősebb csapata, képesek lehetnek megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

A Barcelonáról

„Mindig azt mondjuk, hogy bármely csapat ellen fel tudjuk venni a versenyt. Itt a lehetőség, hogy megmutassuk, valóban képesek vagyunk helyt állni bárki ellen. A Barcelona a legmagasabb szintet képviseli, referencia minden edző számára, és nem csak a futball területén. Ez a szint az, melyet mi is szeretnénk elérni.” 

Az Interről

„Az Inter folyamatosan fejlődik, szerintem jobbak vagyunk, mint az elmúlt idényben, noha négy ponttal kevesebbel rendelkezünk, mint akkor.”

Messiről

„Minden gyerek, aki arról álmodik, hogy focista lesz, Messi-mezt akar magának. Ez is azt bizonyítja, hogy ő a világ legjobbja. Más fokozaton játszik, mint a többiek. Minden ellenfél számára aggodalomra ad okot,  ha Messi a pályán van, hiszen a Barcelona sokkal kiszámíthatatlanabb ilyenkor, de ez a dolgokon nem változtat, a lényeg az, hogy ne adjunk nekik teret.”

Bízik Nainggolan játékában

„Nainggolan tudja, hogyan kell védekező középpályásként játszani, az erő és a lelkesedés a legfőbb erénye. A mai edzésen eldől, hogy tudja-e vállalni a holnapi játékot.”

Rafinháról

„Rafinha nagyon fontos játékos volt számunkra, sokat segített nekünk a BL-kvalifikáció során. Szerettük volna leigazolni, de a Barcelona túl sokat kért érte.”

***

Barçás táskákra vágysz? Kijöttünk hátizsákokkal, sporttáskákkal, és tornazsákokkal is. Nézz körül és válassz!