“Szívesen lennénk olyan jók, mint az MU”

Valverde a United előtt

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő odavágója előtt tartott sajtótájékoztatót. A katalánok spanyol szakvezetője az ellenfelükön és a saját csapatán kívül beszélt Dembélé állapotáról, a BL-céljaikról, a tavalyi kiesésről, illetve a hazai pálya előnyéről és hátrányáról is.

Az ellenfélről

“A United egy olyan csapat, amely sok mindent tud a pontrúgásokon kívül is. Motiválja őket az, amit legutóbb a Párizs ellen értek el, és amit az elmúlt hónapokban. Szívesen lennénk olyan jók a rögzített játékhelyzetek, a játékminőség és a szurkolói támogatás terén, mint ők. A Manchester United nagy intenzitással fog belemenni a mérkőzésbe. Szemmel kell tartanunk az erősségeiket.”

Nyerni akarnak

“Úgy fogunk kimenni a pályára, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ilyen szituációkban nem lehet spekulálni. Nem gondolhatsz kizárólag a védekezésre vagy a támadásra. Össze kell kapcsolnod ezt a kettőt. Nem terveztünk semmi konkrétat az eredmény tekintetében. Gólt akarunk szerezni idegenben. A közelmúltban a párharcaink során sok gólt kellett szereznünk otthon.”

Dembélé

“Meglátjuk, hogyan edz. Ez nem ugyanaz a szituáció, mint a Lyonnnal szemben volt a visszavágón. Ez egy odavágó, erről nem feledkezhetünk meg. Nem fogunk túl sok kockázatot vállalni.”

Az MU sérüléseiről

“Párizsban is sok sérültjük volt, és akkor ez nem volt számukra probléma. Az ilyen fajta meccseken pótolja a sérülteket az a vágy, hogy nyerni kell. A United párizsi győzelme is ezt szemlélteti.”

BL-célok

“Az összes nagy csapat elvárása a győzelem. Ez nem más számunkra sem. A United is úgy gondolja, hogy meg tudják csinálni. A Liverpoolnak és a Citynek is megvannak az esélyei. Ez így van, minden csapat meg akarja nyerni. Bízunk magunkban, a szezon nehéz pillanataira jól reagáltunk.”

4-4-2-es formáció

“Majd meglátjuk holnap. Nem ismerem az ellenfél szándékait, és nem adok nekik előnyt.”

Az MU formája

“Megvannak az eszközeik, amikkel gondot tudnak nekünk okozni, és ezt el kell kerülnünk, hogy megtörténjen. Nem adjuk át nekik a kezdeményezést. Hosszú ideje nem jártak a Bajnokok Ligája döntőjében, és bár nehéz szituációkon mentek keresztül ebben a szezonban, most már rendben vannak.”

A Solskjaer-hatás

“Arra számítunk, hogy kemény ellenfelek lesznek. Otthon, amikor magasan letámadnak a pályán, bármi megtörténhet. Fel fognak ránk készülni.”

Római kiesés

“Sok álmatlan éjszakát okozott nekem, de most úgy tekintek rá, hogy ez motivál bennünket.”

Hazai pálya előnye

“A 16 között négy csapat, amely otthon játszotta a visszavágót, továbbjutott, négy pedig kiesett. Otthon játszani a visszavágót nem tesz nagy különbséget.”

Van olyan ügyes lábad, mint Messinek vagy Iniestának? Talán nincs 🙂 De ettől még garantáltan feltűnést kelthetsz, ha felveszed a legnagyobb Barcelona-sztárok zoknijait!