„Rakitic? Nem tudom, hogy ebben a szezonban is fontos játékos lesz-e”

Valverde a Chelsea után

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde röviden értékelte a Chelsea elleni 1-2-re végződött felkészülési mérkőzéseken látottakat. A spanyol szakember szót ejtett a gólszerző Rakiticen kívül még az újdonsült igazolásról, Griezmannról, valamint a fiatalokról is beszélt.

Griezmann

„Griezmann-nak hozzá kell szoknia a csapat játékához, de láthatjuk, hogy amikor megkapja a labdát, nagyon veszélyes. Ő egy rossz hír az ellenfelek számára, és sokat várunk tőle, de ez csak az első meccs volt.”

Fiatalok

„Időnként intenzív meccs volt, és mindkét félidőt nagyon jól kezdtük, de aztán elfáradtunk. Ez egy jó teszt volt, hogy milyenek a fiatalok, és az új játékosok fejlődnek. Voltak változások, mint például Oriol Busquets vagy Guillem. Aztán ott van Riqui Puig, aki nagyon élénk és jól mozog, mindig kibillenti az ellenfeleket az egyensúlyukból. Azt akarjuk, hogy tegyen egy lépést előre, és még veszélyesebb legyen, de ő az a játékos, aki mindenhol ott van. Colladót láttam már jobban játszani, és Carles Perez mindig befejezi a támadásokat.”

Rakitic

„Rakitic egy fontos játékos, de nem tudom, hogy ebben a szezonban is az lesz-e. Új játékosok jönnek, és ezt ki kell érdemelnie, mint minden évben.”