„Jó meccset kell játszanunk, ami nagyon nehéz a Barça ellen a Camp Nouban”

Sérülés miatt elmarad Paco visszatérére Katalóniába

Szerda este a Borussia Dortmund vendégeskedik a Camp Nouban, a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában. A németek vezetőedzője, Lucien Favre is tartott sajtótájékoztatót, melyen dicsérte a Barçát, elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít, valamint ejtett pár szót a korábbi barcelonai játékosról, Paco Alcácerről, akire sérülés miatt nem számíthat a svájci szakember.

Felállás

„Sokféle felállással tudunk játszani, és ha nyomást tudunk gyakorolni az ellenfélre, egyáltalán nem számít kik vannak a pályán.”

Eredmény

„Először is jó meccset kell játszunk, ami nagyon nehéz a Barça ellen a Camp Nouban. Várjuk a mérkőzést, az első összecsapáson jó teljesítményt nyújtottunk. Jól védekeztünk, türelmesek voltunk és helyzeteket is ki tudtunk dolgozni. Nagyszerű meccs volt, nyerhettünk is volna.”

Mérkőzés

„Mindig nagy rajtunk a nyomás, nem számít hol lépsz pályára. De ha a Barça ellen játszol, még nehezebb. Nagyon várjuk a mérkőzést. Jól akarunk játszani, jól kell védekezzünk, támadásban bátornak és okosnak kell lennünk. Kapkodnunk pedig nem szabad.”

Paco Alcácer

„Sajnos a térdsérülése megakadályozta abban, hogy velünk tartson. Nagy veszteség ez számunkra, ugyanis Paco nagyon veszélyes csatár, a szezon elején nagyon jól teljesített, sok gólt szerzett.”

Barçás falmatricát keresel a szobádba? Esetleg olyat, amire még írhatsz is? Itt megtalálod!