Aleñá: “Nem tudom, hogy Valverde meglepődött-e”

Az FC Barcelona saját nevelésű labdarúgója, Carles Aleñá kölcsönbe a Real Betis együtteséhez távozott, már be is mutatkozott az andalúz gárdában az Alavés elleni bajnoki meccsen (1-1), ám a hivatalos bemutatására csak szerdán került sor. Aleñá reagált Ernesto Valverde szavaira a bemutatkozó sajtótájékoztatóján, valamint nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nyár után is Sevillában maradjon.

“Nehéz dolog érzelmek nélkül beszélni. Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Amióta értesültem a Betis érdeklődéséről, csakis ide akartam igazolni. Alig győzöm kivárni, hogy pályára lépjek a Benito Villamarínban. Ellenfélként már játszottam itt, de libabőrős érzés lesz a Betis színeiben játszani…”

Valverdét meglepte a távozása

Igen? Nem tudom, hogyan érzett. Én közöltem vele a döntésemet, hogy a Betishez szeretnék igazolni. Azt én sem hittem volna, hogy ilyen gyorsan lezajlik az egész, ám a szerződésemben levő záradék lehetővé tette azt, hogy én döntsek a jövőmről. Már a nyáron is érdeklődött a Betis, de akkor még nem jött össze a transzfer. Valverde már decemberben tudta, hogy távozni akarok.

A jövője

“A futballban sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, úgyhogy meglátjuk. Jelenleg csakis azért dolgozom, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a Betis mezében.”