„Nem uraltuk a játékot, nehéz meccs volt”

Setién Ibiza után

Quique Setién elismerte, hogy a Barcelona nem játszott jó mérkőzést Ibizán, ugyanakkor részben fel is mentette a játékosait, mert szerinte sok körülmény ellenük dolgozott, és el kell ismerni az ellenfél jó teljesítményét is. Abban bízik, tanulnak ebből a rossz meccsből. 

Összkép

“Ez egy erős csapat, és nagyon jó mérkőzést játszottak védekezési szempontból, illetve pontosak voltak az 1-0-nál. Ez önbizalmat adott nekik, mi pedig pontatlanok voltunk. Nagyon sok labdavesztésünk volt, mi erősítettük őket, nem volt könnyű. Nagy érdemei voltak az ellenfélnek, de amikor a labda nálad van, fárasztod is az ellenfelet, és végül elég pontosak voltunk, hogy gólt szerezzünk. Ezért boldog vagyok. Nem voltunk urai a mérkőzésnek, de nem is volt egy könnyű meccs.”

Milyen pozitívumokat emelne ki?

“Legutóbb, az első meccsen minden szempontból jobban kezünkben tartottuk a játékot. Ma nagyon sok pontatlanságot követtünk el, labdákat veszítettünk, és ezt szeretnénk elkerülni. Ma voltak olyan játékosaink, akik kicsit kapkodtak egy olyan csapat ellen, amelyik remekül visszazárt, így pedig csak veszítettünk az önbizalmunkból.”

Volt olyan pillanat, amikor azt látta, ki fognak esni?

“Veszíteni vagy döntetlent játszani is mindig benne van a kalapban. Különösen egy egy mérkőzéses párharcban. Ezekben a meccsekben ott van a csapda”

Mivel magyarázható, hogy csak háromszor lőttek kapura?

“Ez az Ibiza érdeme is. Nem volt egyszerű. Ők a maguk dolgát kiválóan végezték, és nehezen ment. Egyszerűen nem találtuk az utat a kapu felé. Ők előnybe kerültek és ez megnehezítette a dolgokat.”

Milyen szerepet szán Ansu Fatinak?

“Kiváló képességű játékos, és folyamatosan figyelni fogjuk, hogy miként fejlődik. Több vagy kevesebb szerep juthat neki annak függvényében, hogy mit látunk.”

Elfogadhatónak tartotta a meccs első óráját?

“Nem. Nem tetszett, de megértem azokat a nehézségeket is, amivel találkozhatunk egy ilyen meccsen. Egy agresszív csapat, mely jól vissza is zár, és így nem volt könnyű. Természetesen jobban örültem volna annak, hogy ha pontosabban játszunk, és ha jobban megy az egész játék, de jól fog jönni még számunkra ez a meccs. Mert amikor rosszul csinálsz dolgokat, az javítani fog.

Több mélységet kért a támadóktól?

“Igen, de az első félidőben ez nagyon nehéz volt, nem sikerült. A mélységet inkább a szélsőknek kellett megadniuk.”

Nem aggasztó, hogy a 70. percig nem lőttek kapura?

Ahogy már mondtam, az Ibiza nagyon nagy meccset játszott, és folyamatosan több önbizalmuk lett. Láttam néhány meccsüket, és nem láttam tőlük még ilyen intenzitást. De mindig figyelmeztetem a játékosaimat, hogy ez így lesz. El kell ismerni a teljesítményüket. Nekünk nem volt ihletett napunk, sem kreativitásunk, örültem volna, ha van.

Iskolába, óvodába, sportoláshoz, de a mindennapokra is ez a legjobb  megoldás! 100%-ig hivatalos, 100%-ig Barçás!