Setién: „Még egyszer sem jutott eszembe, hogy a szombati lesz az utolsó mérkőzésem”

Quique Setién megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját

Quique Setién közel egy hónap után tartott újra sajtótájékoztatót, most a szombat esti Napoli elleni mérkőzéssel kapcsolatban kérdezték őt az újságírók. A szakember többek között beszélt a bajnokságot követő időszakról, a Napoli elleni felkészülésről, illetve Dembélé és Arthur Melo helyzetéről is.

A bajnokság befejezése utáni időszak és a felkészülés

„A legutóbbi mérkőzésekből fakadó érzelmek már pozitívak voltak, szünetre volt szükségünk, mert egymás után játszottuk a mérkőzéseket és emiatt fáradtak voltunk. Volt elég időnk felkészülni a mérkőzésre, megtisztulni és megújult energiával visszatérni, amely lehetővé tette, hogy jó edzéseket végezzünk.”

A Napoli elleni kezdőcsapat

„A holnapi felállásról már pár napja döntöttem, néhány játékos pozíciója változhat, de a felállás nem.”

A jövője

„Még egyszer sem jutott eszembe, hogy a szombati lenne az utolsó mérkőzésem. Úgy készültünk a találkozóra, hogy folytatni fogjuk.”

Arthur Melo

„Beszéltem vele még azelőtt, hogy távozott, azóta még nem. Később mindent megtudtam a klubon keresztül. Szerettem volna, ha  ez az egész másképp alakul. Nem tudok többet mondani.”

Dembélé

„Valóban gondolkodtunk erről a lehetőségről (keretbekerülés – a szerk.), de sajnos keveset edzett a csoporttal. Nagyon nagy kockázatot vállaltunk volna, és még ő sem magabiztos. A legjobb döntés nem behívni erre a meccsre. Úgy gondoljuk, hogy néhány percet játszhatna, de ezt majd meglátjuk, ha több edzés van már a lábában. Ez esetben Portugáliában kaphat lehetőséget.”

A Napoliról

„A Napoli az első mérkőzéshez viszonyítva sokat fejlődött. Számos jó adatokkal rendelkeznek, nagyszerű csapat. Sok szempontból fejlődtek. A Napoli az egyik olyan csapat, amely nagyon sokat birtokolja a labdát a Serie A-ban. Jól védekeznek és támadnak. Alaposan megvizsgáltuk őket. Megpróbáljuk minimalizálni a játékukból fakadó veszélyt, és azt, hogy milyen jó formában vannak.”

Mi miatt aggódik leginkább a Napoli kapcsán, és a három védős játékrendszer lehetőségei

„Mindenre gondoltunk már, és jó ideje értékelünk minden lehetőséget, hogy mi lehet a legjobb megoldás. Több variáción is dolgoztunk, ami persze nem jelenti azt, hogy ezen ne változtathatnánk a meccs adott pillanatában. A Napoli olyan csapat, mely könnyen veszélyt tud teremteni a labdával, remek a kombinatív játékuk. Az odavágón szerzett góljuk egy lepattanó labdából eredt, de azt megelőzően több mint másfél percig birtokolták a labdát. Nagyon sokat fejlődtek a labda birtoklása terén. Nagyon fegyelmezettek a védekezésükben is. Nyílt meccs lesz egy jó formában játszó csapattal, sok minden történhet.”

Ansu Fati és Riqui Puig

„Riqui és Ansu egyaránt jó állapotban vannak. Jól teljesítettek, pályára léphetnek, kezdők is lehetnek. Ez egy olyan döntés, amit meg kell hoznunk. Ha kezdenek, remekül fognak teljesíteni.”

Fejlődés február óta

„Sok dolgon javítottunk. Hiányzott azonban a folytonosság azokban a dolgokban, amelyeket jól csinálunk. Nem mindig ugyanazokkal az ellenfelekkel találkozol, minden változik. Bizonyos körülmények között azt láthatjuk, hogy nem működnek jól a dolgok „.

Labdatartás a Napoli támadások elkerüléséért

„A legjobb az lenne, ha olvasni tudnánk a mérkőzés pillanatait. Amikor birtokolnunk kell a labdát, akkor így kell tennünk, ha védekeznünk kell, akkor azt. Ha képesek leszünk megtartani a labdát, akkor kevesebb esélyük lesz gólt szerezni.”

Pszichológiai munka

„Természetesen mindent megpróbálunk megbeszélni, a labdarúgókkal is, hogy a lehető legjobb lélektani állapotban legyenek. Nem kell megkeresnünk a motivációt, mert már mindenkinek megvan. Ezek a játékosok, akik holnap játszanak, megtették ezt egy tucatszor vagy százszor. Nagyon nagy játékosok, a világ legjobbjai közül valók, a támadósorunk pedig egyenesen álomba illő. A motivációt magukkal viszik.”

***