Koeman: „Dembélé posztján nagy a verseny, és Ansu Fati előrébb jár”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a vasárnap esti Sevilla elleni bajnoki találkozót megelőzően válaszolt az újságírókban felmerülő kérdésekre. A holland szakember többek között beszélt Dembélé helyzetével kapcsolatban is, akit az elmúlt napokban szóba hoztak a Manchester Uniteddel, bár ezt nem sokkal később több katalán lap is cáfolta. Illetve beszélt még az esetleges igazolásokról, és a Bajnokok Ligája sorsolásáról is.

Sevilla

„Tudjuk, hogy egy erős csapatról van szó, amely minden szezonban remek eredményekre törekszik, egy nagyon jó edzővel. Komoly küzdelem lesz. Nehéz mérkőzés lesz, de ha jól játszunk otthon, mint az elmúlt két meccsen, akkor a dolgok jól alakulhatnak. Minden találkozó sok percig tartó küzdelem. Magabiztosak vagyunk. „

Változások

„Csak öt hét telt el. Ez a játékrendszer némileg más, mint az utóbbi időben. Ez egy változás, és időre van szükségünk, hogy ezt mindenki láthassa. A rendszerünk jól működött a Celta ellen, szenvedtünk, de jók voltunk a második félidőben. Szeretem a csapat lelkesedését. Jók, magabiztosak vagyunk.”

A védelem megerősítése

„Az igazolásokkal kapcsolatos kérdések hétfőig tartanak, csak néhány nap van hátra. Szeretnénk, ha itt lenne Eric García, mert szűkösen vagyunk középső védő poszton, de ennél többet nem tudok mondani. Láttam Pep észrevételeit, és reméljük, hogy meg tudjuk őt szerezni. De azt is tudjuk, hogy anyagilag a klub részéről ez egy nehéz ügy. Nem tudom, hogy sikerül-e.

Dembélé

„Erről nem tudok sokat mondani. Mindig megpróbálom a legtöbbet kihozni a csapatból, és ha vannak változások, akkor annak oka van. Ha Pedri mindkét mérkőzésen játszott, akkor az azért volt, mert megérdemli, az edzésen remekül teljesített. Trincao esetében is ez a helyzet. Dembélé nagyobb mélységet biztosít, a minap [Szerk: A Celta ellen] pedig több védelmi segítségre volt szükségünk. Ez a téma a játékospiacra is tartozik, a játékosról is függ. Nem beszéltem vele a jövőjéről.”

Sergiño Dest

„Nem tudom, be tudjuk-e hívni a keretbe. Megpróbáljuk megszerezni a játékengedélyét, hogy a keret tagja lehessen. Holnap kihirdetem a keretet és ha nem lesz ott, akkor várnunk kell. A 19 vagy 20 évével sok mérkőzésen játszott a legmagasabb szinten. Jobb és a bal oldalon is egyaránt bevethető, mindkét oldalon versenyhelyzetet teremt. „

A csapat változása

„Ha az idei szezonról beszélek, akkor ezzel nem akarok senkit sem kritizálni az elmúlt évek kapcsán. A munkatársaimmal végzem a munkát, és az edzéseken az intenzitást keressük. Úgy gondoljuk, hogy ahogyan edzel, úgy játszol, de ez bonyolult, mert sok meccs van. Nem azért megyünk ki a pályára, hogy ott pihenjünk. Holnap például taktikai edzés van. Az a feladatom, hogy felkészítsem a játékosaimat, hogy tudják, mit kell tenniük a pályán. Tudni, hogyan kell nyomást gyakorolni, hogy mit csinál az ellenfelünk… javult a fizikai állapotunk, és mindenki érezheti a környezet változást. Napról napra a maximumot kell követelni „.

Coutinho

„Nagyszerű játékos. Ő ilyen. Olyan játékos, aki sokat tanult Angliában és a Bayernnél. Edzőként az a szerepem, hogy a legtöbbet hozzam ki minden játékosból. Több bizalma van az edzéseken. Az edző segíthet, de minden a játékos képességeivel kezdődik. „

Jó bajnoki kezdés

„Jobb, ha erősen kezdünk, és tudjuk, hol tart a csapat. Nyertünk egy meccset a Villarreal ellen egy könnyű első félidő után. A minap [ Szerk: a Celta ellen] szenvedtünk, és vasárnap egy újabb mérkőzés vár ránk, ami érdekes lesz. A Sevilla nem fogja könnyen adni a bőrét. Fontos erős csapatok ellen játszani, és megmérettetni, hogy tudjuk, hol tartunk. „

A Bajnokok Ligája sorsolása

„Boldogok lehetünk, de elbizakodottak közel sem. Minden meccset le is kell játszani, és meg kell tudni nyerni. Alap esetben mi és a Juventus vagyunk a csoport esélyesei. De szoros lesz a menetrend és az összes meccsre jól fel kell majd készülnünk. Összességében boldogak lehetünk.”

Messi

„Leo jól edzett. A maximumot nyújtja, és nincsenek panaszaink. Kapitányként segíti a csapatot, maximálisan a feladatra fókuszál. Fontos, hogy a támadóink, tartsák meg a labdát és ne veszítsék el. Számomra mindig is ő volt a legjobb a világon.”

Lehetséges érkezők

„Két olyan pozíció van, ahol jól jönne, ha lenne még egy-egy játékosunk. A középhátvéd és a középcsatár poszton. A támadó pozíciókban nagy a versenyhelyzet, de sok meccset fogunk játszani.”

Dembélé helyzete

„Nagy a verseny, sok a remek képességű játékosunk. Mindkét szélen játszhat. Sok játékosunk van, Ansu Fati pedig megelőzi Dembélét. Amennyiben egy játékos boldogtalan, akkor beszélnie kell velem. Szeretném, ha a játékosaim boldogak lennének. Ha egy játékos már nem akar itt lenni, akkor mondja ki. Nem mondott nekem semmit. Számítani fogok rá, ennél nem tudok többet mondani.”

A csapat javulása

„Mindig javíthatsz a dolgokon. Összességében nagyon boldogok vagyunk. A játékosok nagy ambícióval dolgoznak, és a hozzáállás alapvető fontosságú. Remélem, hogy így folytatjuk majd.”

***

barcelona maszk