Koeman: „Bárkivel képesek vagyunk versenyezni”

A holland szakember szavai a Cádiz elleni meccs előtt

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a vasárnap délutáni Cádiz elleni bajnoki mérkőzést megelőzően beszélt arról, hogy az öltözőben a PSG elleni vereség után rosszabb volt a hangulat, ugyanakkor pénteken már lelkesebbnek látta a játékosait, de az az elmondása szerint teljesen normális, hogy a mérkőzések befolyásolják a csapat légkörét. Mindennél fontosabb lenne a győzelem, hiszen az Atlético Madrid kétgólos vereséget szenvedett – így egy győzelem esetén hat pontra is megközelíthetnék a katalánok a matracosokat a bajnoki tabellán.

A Barcelona ezúttal a spanyol bajnokságban fog majd pályára lépni a PSG elleni vereség után, hogyan fog szembenézni ezzel a mérkőzéssel a csapat?

„A vereség után jó, ha rögtön következik egy másik mérkőzés, amelyben megmutathatjuk, hogy jobb teljesítményre is képesek lehetünk. Az elmúlt időszakban jó eredményeket értünk el a spanyol bajnokságban. Elfogadjuk ami velünk történt, de megfelelően kell reagálnunk erre.”

Milyen üzenetet fogalmazott meg a csapat felé?

„Egy vereség nem a világ vége. Elemeznünk kell a vereségeinket és javítanunk kell a dolgokon. Beszélnünk kell ezekről a tényekről és edzeni. Túl sok labdát veszítettünk el, nagyobb intenzitással kell játszanunk. Remélem, hogy a csapat erős lesz és győzelemmel zárjuk majd az összecsapást, hogy a játékosok visszanyerjék az önbizalmukat.”

Mi a Barcelona legfőbb célja most?

„Mindhárom sorozatban versenyben vagyunk. A Bajnokok Ligájában nagyon nehéz helyzetünk, a Copa del Rey-ben hiányzik a szerencse és az ellenfél kapuja előtti hatékonyság tekintetében is javulnunk kell, de megfordíthatjuk még a párharcot. A Ligában az előttünk álló csapatoktól függünk. Nem vagyok negatív. Mi vagyunk a Barcelona, jó játékosokkal rendelkezünk és a helyükre kell tennünk a dolgokat.”

A Copa del Rey megnyerése most a fő cél?

„A fő cél mindig a soron következő találkozó. A Sevilla elleni elődöntő visszavágója előtt még három mérkőzésünk lesz. Ez a hónap nagyon fontos, különösen a történtek miatt. És szerdán következik az Elche elleni találkozó a Camp Nouban. A cél az összes mérkőzés megnyerése.”

Kérné Haaland esetleges leigazolását? [az elmúlt időszakban felmerült a lehetséges leigazolása a klub szűkös anyagi forrásai ellenére is, illetve a legtöbb elnökjelölt szívesen látná a támadót Barcelonában – a Szerk.]

„Vannak elképzeléseim a jövőre nézve, de meg kell várnunk, hogy az új, megválasztott elnökség kiléte kiderüljön, és akkor fogunk majd beszélni a jövőről.”

A Barcelonának gondjai vannak a „nagyobb” csapatok ellen? [nyerni ugyanis a legfontosabb találkozókon eddig nem sikerült – a Szerk.]

„Nyertünk a Juventus vendégeként, hazai pályán pedig vereséget szenvedtünk. Kikaptunk a Paris Saint-Germain ellen is, de akár meg tudjuk őket verni idegenben. Nehéz bármit is mondani. Sokkal hatékonyabbak voltak. Nem hiszem, hogy ne tudnánk versenyezni bárkivel. Mindig közel voltunk az ellenfeleinkhez. Bárkit megverhetünk, de ez a hiányzók miatt nehezebb.”

Felemelte az öltöző morálját?

„Nem bánom, ha velünk szemben érkeznek kemény megjegyzések, ez a ti feladatotok. A én feladatom a csapat felkészítése a mérkőzésekre. Megpróbálunk javítani, ösztönözni és megmutatni a Barcelona játékosok büszkeségét.”

Hogy van Piqué a PSG elleni mérkőzés után?

„Rendben van. Jól tettük, hogy 65 percet volt a pályán. Utána nem voltak problémái. Bevethető állapotban van.”

Rosszabb volt a játékosok hangulata, ahogyan Laporta is mondta?

„Ez normális. Pénteken kissé rosszabb volt a hangulat és ez jó. Normális, hogy a mérkőzések befolyásolják a csapat hangulatát. Ha nem érintené ez meg a játékosokat, akkor nem érdemelnék meg, hogy itt legyenek. Ma jobb állapotban voltak és lelkesebbnek láttam őket.”

Mit gondol, hogyan lehetne a Barcelona újra a legmagasabb szinten?

„Manapság nagyon fontos a labdarúgás fizikai oldala. Nagy intenzitással játsszák és nagyon szoros a versenynaptár. Egyensúlyban kell lennie a játékosok képességeinek a fizikai párharcokkal, illetve a védekezéssel is. Minden fontos.

Vannak a csapatnak problémái, ami a védekezést illeti?

„Sok mindent elemeztünk, például a PSG harmadik góljánál látható hiányosságokat is. Koncentráltabbnak kell lennünk, mert nem mi vagyunk a fizikálisan legerősebb csapat, illetve nincsenek magas játékosaink sem. Nem követhetünk el buta hibákat.”

Hogyan értékeli a Piqué és Griezmann között kialakult „beszélgetést” a PSG ellen?

„Egy mérkőzés során sok érzelem van. Van, amit nem lehet elfogadni. Jó, ha vannak olyan játékosok, akik reagálnak a történtekre és nem boldogok. Ilyenkor nem fogod szépen kérni a dolgokat… a találkozók során nincsen gond, ha ezek megtörténnek, ezt kedvelem… ilyenkor beszélned kell és kijön belőled az, ami kijön… meg kell próbálnunk mindent megtenni a találkozók megnyerésének érdekében. Nem szeretném, ha a játékosok csak úgy csendben maradnának.”

Destnek vannak fizikai problémái?

„A sérülések befolyásolhatták a teljesítményét, mert az elmúlt időszakban nem volt rendszeresen a kezdőcsapat tagja. 19 éves és javítania kell a koncentrációját és az agresszivitását bizonyos helyzetekben. Beszéltem vele, de fiatal és tanulni akar. Nagyszerű karrier előtt áll.”

***