Koeman: „Augusztusban aláírtuk volna ezt a szezont, ez egy jó idénynek mondható”

A holland szakember szavai az Eibar elleni meccs előtt

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a szombat esti Eibar elleni szezonzáró mérkőzést megelőzően elmondta, hogy szerinte augusztusban mindenki aláírta volna azt a forgatókönyvet, hogy a klub megnyeri a Copa del Rey-t és a bajnokságban pedig az utolsó pillanatokig versenyben lesznek a bajnoki címért, továbbá arról is szót ejtett, hogy természetesen jó lenne egy győzelemmel zárni a szezont.

Mi a csapat célja az Eibar ellen?

„Ez az idény utolsó találkozója, és mint minden mérkőzésre, ezúttal is jól fel kell készülnünk és nagy intenzitással kell majd játszanunk a meccs során. Szeretnénk győzelemmel zárni a szezont.”

Az elmúlt sajtótájékoztatója során azt mondta, hogy csak akkor folytatja a munkát, ha abszolút a klub bizalmát élvezi. Nem akar maradni?

„Nem tudom, mert erről nem beszéltem az elnökkel. Két vagy három hete beszéltünk egymással egy ebéd keretei között és a valószínűleg a hétvégi találkozó után is meg fogjuk tenni mindezt. Folytatni szeretném a munkát és kitölteni a szerződésemet. Vannak dolgok, amelyeken változtatnunk kell és vannak olyanok is, amelyeken már változtattunk. De az elnöké az utolsó szó. Majd beszélni fogunk egymással és meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

Úgy gondolja, hogy a klub jól kezel minden szituációt a jövőjével kapcsolatban?

„Az elmúlt egy hónapban az én meglátásom szerint jobban kellett volna tisztelni a klub edzőjét és játékosait. Megértem, hogy a játékosok feldúltak a sajtóban megjelent dolgok miatt, de nem érdemlik meg ezt a bánásmódot. Sokkal több tiszteletet érdemelnek. Sok mindent másképp kellene csinálni.”

Ön és a játékosai iránti tiszteletről beszélt. A klub nem tisztelte eléggé őket, vagy esetleg észrevett olyan dolgokat, amelyek bizalmatlanságot okoztak?

„A szezon utolsó szakaszában nem tisztelték eléggé őket. Mivel szerződésem van, beszélnünk kellett a jövőről…. Megértem, hogy a legutóbbi eredmények miatt vannak kétségek. Pontosan tudjuk azt is, hogy hol vagyunk. Egy olyan csapatnál, mint a Barcelona, még ha változtattunk is a dolgokon meg kell nyerni a trófeákat. De a sajtótájékoztatók alkalmával én mindig őszinte voltam és én voltam a klub egyetlen szóvivője. Azt hiszem, ezt el kell ismerni. Ha nem nyerünk rendszeresen, akkor az emberek azt gondolják, hogy más edzőre és játékosokra van szükségünk, ez is rendben van, de ezt közölni kellene.”

Ha a menesztésére majd sor kerül, akkor kérni fogja a végkielégítést?

„Nem tudok erre egyelőre válaszolni. Nagyon szeretjük a klubot, de végül is az elnök az, akinek egy irányt meg kell határoznia. Amíg nem tudom pontosan, hogy mi fog történni, addig nem tudok válaszolni. Beszéltem az elnökkel, nagyon szeretem a csapatot, és ha úgy gondolja, hogy nem kellene folytatnom a munkát, akkor erről majd beszélni fogunk egymással. És ez minden. Amíg nem beszélek ezzel kapcsolatban Laportával, addig nem tudok válaszolni.”

Büszke az első szezonjában elvégzett munkára, vagy úgy gondolja, hogy gyengült a megítélése?

„Összességében úgy gondolom, hogy augusztusban aláírtuk volna ezt az idényt. A spanyol bajnokság megnyeréséért küzdöttünk az utolsó két-három mérkőzésig. 2021-ben különösen fel tudtunk zárkózni és meg tudtuk nyerni a Copa del Rey-t. Ez pedig még több reményt adott nekünk a bajnoki cím megnyerésére. Természetesen szomorúak voltunk, mert két találkozón önmagunkhoz képest alul teljesítettünk. De alapvetően az összes probléma ellenére, amivel találkoztunk, ez a szezon jónak mondható. Figyelembe véve az összes körülményt, amelyek ellenünk szóltak.”

Messi és Pedri is kimaradtak a keretből, ezt megbeszélte velük?

„Van három-négy játékos, akik minden tekintetben óriási erőfeszítéseket tettek ebben a szezonban. Nem akarom azt mondani, hogy a többiek nem, mert akadtak még ilyen játékosok. De Messi, Pedri és Frenkie de Jong sokat játszottak. De Jong már pihent, Pedri remélhetőleg az Európa-bajnokságon is játéklehetőséghez fog jutni, Leónak pedig ott lesz a Copa America. Segítenem kell a játékosokat annak érdekében, hogy jó fizikai állapotban legyenek. Beszéltem velük, Frenkie ott van a keretben, de ők nem.”

Zavarja önt a bizonytalanság a jövőre nézve, amikor már tervezi a következő idényt?

„Edzőként megtettem, amit meg kellett tennem. Beszélünk az esetleges érkezőkről és távozókról is és elő szeretnénk készíteni az előszezon előtti időszakot… Az edzés után Ramón Planesszel és Mateu Alemany-val beszélgettem a következő idénnyel kapcsolatos tervekről. És az utolsó napig szeretném elvégezni a munkámat. Ezt a klub iránti szeretetem miatt teszem. Egy klub nem várhat arra, hogy ki lesz az edzője jövőre.”

Amennyiben Messi nem folytatja, akkor is képesnek látná magát arra, hogy egy erős, versenyképes csapatot állítson össze?

„Messi ebben a szezonban ismét megmutatta, hogy egyedülálló. A játék, amit a csapat érdekében nyújtott, fantasztikus volt. Emberként és szakemberként is tízesre értékelem, remélem, nálunk folytatja. Ha pedig nem, akkor más játékosok után kell néznünk. Azonban remélem, még sok évig fog maradni. Nélküle 30 gól azonnal hiányozna. A Barcelonának Messivel fényesebb jövője van, mint nélküle.”

Hogyan emlékszik vissza arra, amikor elhagyta a csapatot játékosként, nehéz volt meghozni a döntést, vagy nem volt nehéz ezt megtenni?

„A játékosok nem hülyék. Minden játékos pontosan tudja, hogy mit tud adni a csapatnak, amikor az utolsó éveiben, hónapjaiban van… Mert a kor nem kegyelmez. De megérdemlik, hogy tisztelettel bánjanak velük, és ebben az értelemben tudják, hogy nem lesz még nyolc évük a csapatban, mert egy nap eljön a pályafutásuk vége. Ennyi.”

A Barcelona tizenegy mérkőzést veszített el ebben az idényben az irányítása alatt, szemrehányást tesz magának a munkája miatt?

„Igen, természetesen igen, mert én vagyok a felelős a változtatásokért, amelyeket végrehajtottunk, a fiatal játékosokért, akiknek lehetőséget adtunk és azokért a pillanatokért is, amikor fejben nem voltunk ott a pályán. Fájt az idény utolsó néhány hete, de nagy csapatként minden ellenünk szólt. Nyugodtan kell tudni elemezni a történteket. Nem arról van szó, hogy szerintem én vagyok a legjobb edző a klub számára: ez a játékosok bizalmától is függ. De úgy gondolom, hogy edzőként nagyon is alkalmas vagyok arra, hogy ezt a klubot irányítsam.”

Szüksége van a csapatnak az új játékosok érkezesére, hogy újra versenyképes legyen a LaLigában és a BL-ben?

„Az első naptól kezdve megmondtuk, hogy milyen utat szeretnénk követni. És ezt nem lehet egy év leforgása alatt végrehajtani, több időre van szükségünk ahhoz, hogy több változtatást hajtsunk végre a csapatban, és hogy olyan játékosokat igazoljunk, akik hatékonyabbá tesznek minket abból a szempontból, hogy egy erősebb csapatot alkossunk. Ez minden. Ha összehasonlítjuk a Barcelonát az Atlético Madriddal, akkor azt láthatjuk, hogy a csapatunk még nem áll készen. Beszéltem Planesszel és Alemany-val arról, hogy hol lenne szükségünk erősítésre. Szeretnénk végrehajtani a megfelelő változtatásokat, hogy ismét a legnagyobb jelentőséggel bíró trófeákért is versenyben lehessünk.”

Megbánta, hogy elfogadta a Barcelona ajánlatát és a klub vezetőedzője lett?

„Soha. Nagyon boldog vagyok, hogy a klub edzője lehetek. Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon a Barcelonát irányíthassam. Tudom, hogy nagy rajtad a nyomás, amikor a Barcelona edzője vagy és ezt én el is fogadom. Néha úgy gondolom, hogy Spanyolországban sokkal többször kerülnek szóba az edzők nem feltétlenül jó értelemben, mint más országokban. Szerintem hiányzik a megfelelő tisztelet az edzőkkel szemben. Azonban elfogadom ezt, mert külföldi vagyok és ezen nem tudok változtatni. Egy nehéz időszakban érkeztem, szeretném folytatni a munkát, de erről beszélnünk kell majd.”

Pontosan tudja, hogy mikor fog majd eldőlni a jövője?

„Persze. A klub számára az a legfontosabb, hogy a szombati mérkőzés után beszélnünk kell. Ez a klubnak és nekem is egyaránt fontos. El kell végeznünk azt a munkát, amellyel ismét egy versenyképes csapattá válhatunk. Ebben a csapatban túl sok olyan hír kerül nyilvánosságra, amelynek nem kellene kiderülnie. Ha játékosok eladásán gondolkozunk, akkor beszélnünk kell erről a játékosok képviselőivel is. Tisztelettel. Ez az én életformám, és szeretném, ha ez így is maradna.”

Milyen volt a hangulat az öltözőben, az idény legnehezebb hete volt ez?

„Nehéz idény volt ez a kritikák miatt, de mindenekelőtt a tisztelet hiánya miatt volt nehézkes az elmúlt hét. A hangulat jelenleg nem a legjobb az öltözőben, de ez normális. Sok játékos számára fájdalmas, amit olvasnak a médiában. Mindig vannak labdarúgók, akiknek lehetőségük nyílhat a távozásra, de ezt nem mondom el nekik, mert sokat adtak ennek a klubnak.”

Idén tavaszra is kiválogattuk nektek a legjobb Barçás cuccokat – exkluzív darabok, prémium minőségben!

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát