Laporta: „Az én elnökségem alatt a vereségeknek következményei vannak”

Joan Laporta, a Barcelona elnöke péntek délelőtt hivatalos sajtótájékoztatót tartott, ezen többek között beszélt a klub jelenlegi gazdasági helyzetéről is, illetve Koeman jövőjéről is, de Messi esetleges szerződéshosszabbítása is szóba került.

Első lépések

„Mi a labdarúgásra és a profi sportra koncentrálunk, nincsenek átmeneti szezonok. Már mondtuk, hogy értékelni fogjuk a szezont, és aztán döntéseket hozunk a jövőre nézve, mindig tisztelettel és megbecsüléssel. Még nem beszéltük meg a Koemannal való találkozó időpontját. Az én elnökségem alatt a vereségeknek következményei vannak. Ennek részeként jövő héten új játékosok érkezését fogjuk bejelenteni.”

Messi hosszabbítása

„Az új szerződés jól halad, de még nincs kész. A kapcsolat jó közöttünk, és a klub lehetőségeihez mérten teszünk ajánlatot.”

Szuperliga

„Amikor megérkeztem, a projekt már nagyon előrehaladott állapotban volt. Úgy gondoltuk, hogy azzal a fenntartással kell lennünk, hogy a végső döntést a sociók a közgyűlésen hozzák majd meg. Azt szeretnénk, hogy a futball fenntartható legyen, és hogy a klubok ne szenvedjenek. Azért vagyunk itt, hogy megnyissuk a párbeszéd kapuit.”

A klub gazdasági helyzetével kapcsolatos vizsgálat

„A vizsgálat eredményei csak júliusban készülnek majd el. Június 20-án tartjuk a közgyűlést, de a belső ellenőrzés ekkor sem áll le. Aggasztó körülmények vannak, és szeretnénk sokkal átláthatóbbá tenni a klub jelenlegi helyzetét. A klub helyzete egyes esetekben okoz meglepetéseket.”

Mi az oka a sajtótájékoztatójának?

„Szeretnénk megmagyarázni a dolgokat. Az elmúlt időszakban észleltünk egy bizonyos nyugtalanságot a klub körül. Észrevettem, hogy más a ritmus. A szezon felénél érkeztünk egy olyan klubhoz, amelynek volt egy projektje, ami nem működött, és most fejezzük be a saját projektünket, amelyről úgy gondoljuk, hogy örömet fog okozni nekünk. Az egyik korszakot lezárjuk, a másikat pedig elindítunk.”

Milyen üzenetet küldene a socióknak?

„A türelmüket szeretném kérni és azt, hogy legyenek optimisták. A következő szezon sikeres lesz. A csapatok, amelyeket készítünk, mindenki tetszését elnyerik majd.”

Ki a jelenlegi ideálja a labdarúgásban?

„Mindig Johan Cruyff marad. Mindig inspirál minket. Bátrak akarunk lenni, győzni és jól teljesítményt nyújtva nyerni.”

Gondoltak már arra, hogy az előző vezetőséget felelősségre vonják?

„Igen, Laietà-ügy esetében a hír meglepő és riasztó. Felelősségre vonás várható, mert az ehhez hasonló intézkedések nehéz gazdasági helyzetbe hoztak minket.”

Mi a helyzet Koemannal?

„Szerződése van, és mi ezt tiszteletben tartjuk. Ez kérdés másról szól. Kiértékeljük és elemezzük, hogy mit tett a szezon során. Nem mi vettük fel őt, és beszélnünk kell vele, hogy tudjuk, hogy az a Barça, amit ő fog irányítani (ha marad), az egy olyan csapat lesz-e, amelyet mi is elképzelünk és amelyben mindannyian benne vagyunk, mindannyian hiszünk.”

Számít Koemanra a következő szezonban?

„Már elmondtam neki, amit mondani akartam. Közvetlen és őszinte kapcsolatunk van. Arról beszélgettünk, hogy mik a terveink a jövőre nézve.”

Egy időszak vége néhány tapasztaltabb játékos távozását is eredményezheti?

„Mindegyikükkel beszélni fogunk. Vannak olyan szempontok, amelyekben az elmúlt években elkényelmesedtek, nem volt meg a szükséges igyekezet, elveszett az elvárás súlya. Nem számított, ha vesztettünk. Olyan játékosokat szeretnénk a csapatban tudni, akik segíteni szeretnének a csapat számára és újra nyerni akarnak.”

Guardiola az álom?

„Az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy szeretném, ha most szombaton megnyerné a Bajnokok Ligáját. Csodálatos lenne. Nem azért vagyok itt, hogy elmagyarázzam az álmaimat, mert ez nem a megfelelő pillanat erre.”

Xavi is opció a vezetőedzői posztra?

„A Koeman iránti tisztelet miatt várnunk kell. Beszélünk vele, és nem zárjuk ki ezt a lehetőséget. Mindig felmerülnek új edzőjelöltek, de a döntés a miénk.”

Elmagyarázná nagy vonalakban a Messinek tett ajánlatot?

„Az ajánlat a Barça lehetőségein belül van. Bizonyára többet érdemel és többet is kaphat, de a vágya, hogy a Barcelonát naggyá tegye, és hogy megtérüljön a sok erőfeszítése, amit a csapatért tett. Úgy gondolom, hogy ez illúziót kelt benne, hogy folytassa, és nagyon izgatott. Én mérsékelt optimizmussal tekintek az ezzel kapcsolatos dolgokra.”

Koeman biztosítani tudja, hogy a csapat új lendületet kapjon?

„Nincsenek átmeneti szezonok. Fontos erősítéseket szeretnénk végrehajtani, és Koeman rendelkezik egy ehhez szükséges személyiséggel. A kapcsolatunk nagyon jó.”

Mennyire veszi figyelembe az öltöző véleményét?

„Tehetséges játékosokból álló öltözőt akarunk, amely elkötelezett. Az edző személyéről az elnök és az igazgatótanács dönt. A csapaton látni lehet majd a saját munkánkat.”

Öltöztesd a lakást is gránátvörös-kékbe – exkluzív darabok otthonra is! 

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát

A legfontosabb kihívás a bértömeg kiigazítása?

„Megfordítjuk a gazdasági helyzetet. A bérköltségek jelenleg a várható bevételek 110%-át teszik ki. Ezt ki kell igazítani. Most minden 100 millióból, amit kiadunk, csak 25-ért tudunk vásárolni.”

Milyen változások lesznek az Espai Barça projektben?

„Az ellenőrzés határozza meg a végső projektet. Az önkormányzat felé fogunk javasolni egy fejlesztési tervet. Ha minden gyorsan megy, akkor az év végén némi változtatással elindíthatjuk a projektet.”

Ha Koeman marad, akkor jól tudna teljesíteni a csapat egy olyan edzővel, akinek korábban azt mondták, hogy keresik az utódját?

„Igen, nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással.”

Meglep, hogy Tebas azt mondja, nem fogja megvédeni a Szuperligában szereplő csapatokat?

„Négyszemközt tisztelettel és megbecsüléssel bánunk egymással. Nyilvánosan sokkal nagyobb a harc. Meglep néha, hogy milyen kijelentéseket tesz bizonyos esetekben. Ezekben a szempontokban mindig vannak konfliktusok, de mi keressük ebben azokat a pontokat, amelyekben egyetértünk.”

El kell hagyniuk a Camp Nout a stadion felújítása miatt, és a csapat a Montjuïc-ban játszik majd?

„Generációk építészeti ékszeréről beszélünk, és megpróbáljuk a munkák és a mérkőzések váltakozó felhasználását elérni. Körülbelül 8 hónapig nem lehetne majd használni a Camp Nout, de a versenynaptár nem egyértelmű. Tanulmányozzuk a lehetőségeket és ezeket egyeztetni fogjuk majd.”

Mit kért Messi a szerződéshosszabbítása miatt?

„Az első dolog, amit kért, az a megbecsülés, és szeretné jól érezni magát. Ehhez pedig győznie kell. A maga részéről ez nagyon fontos, és ő mindent meg is tesz ezért.”

Vannak dolgok, amik nem tetszettek a csapatban?

„Voltak dolgok, amelyek nem tetszettek, és voltak, amelyek igen. Párizsban remekül futballoztunk, akárcsak a kupadöntőben. De azért jöttünk, hogy versenyezzünk, hogy nyerjünk.”

Ha nem sikerül megegyezni Koemannal, akkor egyértelmű, hogy kit szeretnének edzőnek?

„Ezek olyan dolgok, amelyeket nem fogok megmagyarázni.

Volt-e improvizáció a győzelem után a garanciák előkészítésében a győzelem után, és ez vezetett-e a gazdasági irány megváltoztatásához a vezetőséggel kapcsolatban?

„Ezek különböző esetek. A jelenlegi gazdasági tanácsadó a maga okai miatt döntött. A LaLigában letétbe helyeztük és ellenjegyeztük. Nem könnyű megszerezni az elnökké váláshoz szükséges összeget, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Remélem, hogy ebben a tekintetben lesz változás, mert ez nonszensz. Ezeknek az összegeknek a nagyságrendje elképzelhetetlen.”

Miért nem bízik Xaviban?

„Azt akarom, hogy nagyszerű edző legyen. Ez egy kényes kérdés, mert ő egy barát, és ez egy kicsit megnehezíti a dolgot. A megoldás most nem ugyanaz, mint 2003-ban vagy 2008-ban.”

Mi változott meg Messiben a fax óta?

„Azt mondom a culéknak, hogy jól mennek a dolgok, de a szerződés még nincs kész. Ami változott, az az, hogy volt egy másik elnök, és most én vagyok. Azt akarja, hogy a Barça nagyban gondolkodjon.”

Mit beszélt meg az UEFA elnökével, Ceferinnel?

„Nem tervezünk bocsánatot kérni a gondolkodásért és szankciót fizetni. Ha szankciót kapunk, a CAS-hoz fordulunk, és a döntés felfüggesztését kérjük. Azok, akik kiestek, jelentős nyomás alatt tették ezt, és a sorozat formátuma nem létezik. Van egy cég. Még mindig kapcsolatban állunk néhány klubbal, amelyek részt vettek az eredeti projektben, másokkal viszont nem, mert nem érdekli őket, mert az államok gazdasági szempontjai mögöttük állnak.”

Mikor szerződtethet újra világsztárt a Barça?

„Amikor rendbe hozzuk a gazdasági helyzetünket. Biztosak vagyunk benne, hogy képesek leszünk rá. Nagy befektetők állnak mögöttünk, és sokan szeretnének ebben részt venni. Legkésőbb két év múlva rendeződhet a helyzet.”

***

A legjobb Barçás pólókat válogatottuk össze nektek – nézd meg a teljes kínálatot!

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát