Koeman: “Nem igaz, hogy a hosszabbításomnak vannak feltételei”

A holland szakember szavai a Bayern elleni meccs előtt

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a kedd esti Bayern München elleni mérkőzést megelőzően beszélt a jövőjével kapcsolatban megjelenő hírekről, illetve azt is elmondta, hogy egy igen komoly erőpróba következik a csapata számára és a mérkőzés után nagyobb következtetéseket is le lehet majd vonni a jövőre nézve, ugyanis az új idényben ez lesz a katalánok első nagyobb megmérettetése.

A Bayern München az egyik legesélyesebb csapat a BL megnyerésére?

“A Bayern esetében egy nagyszerű együttesről beszélünk, amelynek egyéniségei is vannak és tapasztalt játékosai is. Nehéz meccs lesz, de nagyon bízom benne, hogy a Bajnokok Ligájában is helyt tudunk állni. Otthon játszunk, így megpróbálunk jó eredményt elérni.”

Messi és Griezmann távozásával sűrű volt a nyár. Korán jön ez a komoly erőpróba?

“Tudjuk, hogy fontos változások történtek a csapatban, és természetesen időre van szükségünk, de a futball manapság nem ad időt. Bizonyítanunk kell, és ez egy jó meccs lesz arra, hogy levonjuk a következtetéseket, mert az ellenfél igen komoly erőt képvisel.”

Joan Laporta beszélt az ön esetleges hosszabbításáról, és olvastuk, hogy megbántották, mert részletek jutottak el erről a sajtóhoz. Jól érzi magát, tisztelik, érzi az elnök száz százalékos bizalmát?

“A kapcsolatunk jó. Ha vannak dolgok, akkor beszélünk róluk. Az elnök és én a legjobbat akarjuk a klubnak, ami a legfontosabb. Nekem nincs problémám az elnökkel. Sokszor jön hozzánk és beszélgetünk a klubról. Az én meglátásom szerint remek kapcsolatot ápolunk egymással. Volt néhány apróság, amiben nem értettünk egyet, de végül mindenben megegyeztünk.”

Azt mondta, hogy a munkájának köszönhetően a Barcelona fényes jövő alatt áll. Hogyan érti ezt egészen pontosan?

“A valóságot ismerned kell. Azt mondtam, hogy olyan edző vagyok, aki lehetőséget adott a fiatal játékosoknak. Mert nem tudom, hogy más edzők adtak volna-e esélyt nekik a bizonyításra. Nehéz a helyzet a klubnál, de javulnak a dolgok. Azt mondtam, hogy ha vannak fiatal játékosok, akkor lehetőséget kell adni nekik, mert ők jelentik a klub jövőjét. És ezt meg is tettem.”

Elhangzott, hogy akkor kaphat ajánlatot a hosszabbításával kapcsolatban, ha bizonyos feltételeket teljesít és néhány olyan játékosnak is lehetőséget ad, akik eddig nem igazán jutottak szóhoz. Érdekesnek találják ezt ebben a kontextusban?

“Nem igaz, hogy a maradásomnak feltételei vannak, és nem akarok többet mondani, mert jelenleg nem árulhatok el többet ezzel kapcsolatban. De mint minden edzőnek, a Barcelona edzőjének lenni is azt jelenti, hogy meccseket kell nyerni. Ezek a feltételek. Változtattunk a csapaton belül. A jövőm nem fontos, a klub és a csapat jövőjének nagyobb jelentőséget tulajdonítok. A holnapi találkozó fontosabb, mint a jövőm.”

Szerinte a Barça megnyerheti idén a Bajnokok Ligáját?

“Ez egy olyan kérdés, amelyre nem lehet válaszolni. Holnap lesz az első Bajnokok Ligája-meccsünk, és levonhatjuk a következtetéseket. Tavaly a Chelsea nyert, pedig nem tartozott a favoritok közé. Erre a kérdésre nem lehet válaszolni.”

Milyen fizikai állapotban van a csapat?

“Fizikailag nagyon jók vagyunk. Azok a játékosok, akik a válogatottjukkal voltak, a mérkőzések után pihentek (a Barça nem játszott a Liga negyedik fordulójában, később fognak majd játszani a Sevilla ellen, egy eddig meg nem határozott időpontban – a Szerk.). A többiek keményen edzettek. A csapat készen áll.”

A 2-8-as történelmi vereség hatással van a csapatra, vagy inkább azt látja, hogy a játékosokban ott mozog a reváns vágy?

“Egy évvel ezelőttről beszélünk. Vannak játékosok, akik sokat szenvedtek azon az éjszakán. Ezt érdemes észben tartani. Lehetőségünk van arra, hogy ezen változtassunk. Erősnek kell lennünk, és meg kell próbálnunk bajt okozni a Bayernnek. Jó csapatunk és jó játékosaink vannak. Megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjukat és legyőzni őket.”

Visszatérhet a háromvédős rendszer és a tavaly jól bevált 3-5-2?

“Mielőtt egy rendszerről beszélnénk, meg kell védenünk a játékunkat. Ha hátul elveszítjük a labdákat, az nagyon sokba kerülhet. A Bayern fizikálisan a legjobb formáját fogja hozni, és amikor építik a támadásaikat, akkor nagyon gyorsak elöl. A kulcs az, hogy üres területet találjunk a csapatrészek között a hátulról történő labdakihozataloknál.”

Hogy van Coutinho és Luuk de Jong?

“Coutinho már régóta sérüléssel bajlódott, de napról napra jobban van. Amire szüksége van, az az, hogy lehetőséget kapjon a mérkőzéseken és játékpercei legyenek. Fontos, hogy megtegyük az utolsó lépést. Luuk de Jong még nem játszott, de fizikailag rendben van. Játszania kell, hogy jó legyen. Ha nem játszol kezdőként a meccs elejétől kezdve, akkor ott kell lenned, hogy a második félidőben segítsd a csapatot.”

***

A legjobb Barçás pólókat válogatottuk össze nektek – nézd meg a teljes kínálatot!