Inzaghi: „Nem játszottunk bunker focit, nyílt csatában akartunk nyerni”

Simone Inzaghi a Bajnokok Ligája szerdai csoportmérkőzése után nyilatkozott az idegenben elért döntetlenről. Az Inter edzője történelmi tettnek nevezte a pontszerzést, és hangsúlyozta, hogy csapata nyílt sisakkal lépett pályára. Inzaghi több mint elégedett volt a Barcelona elleni döntetlennel, hiszen így egy győzelemre kerültek a legjobb 16 közé jutástól, amit az Inter tizenegy éve nem ért el.

Elégedett az eredménnyel?

„Igen, de sajnálom, hogy nem győztünk, mert sok esélyt mulasztottunk el. Gratuláltam a csapatnak az agresszivitásáért, az elszántságáért és a játékban tanúsított határozottságáért mind Milánóban, mind itt”.

Történelmi siker

„Nagyszerű meccset játszottunk. Még soha nem nyertünk a Camp Nouban, pedig nagyon közel jártunk ehhez, de nagyszerű eredmény ez a döntetlen is, azonban fontos hangsúlyozni, hogy még nem jutottunk tovább”.

Fordulópont a csapat számára

„Lehet, de az utolsó lépés még hiányzik. Tizenegy éve volt utoljára, hogy túljutottunk a csoportkörön. Most még hiányzik egy győzelem hozzá, remélem, hogy ezt a szurkolóink előtt megtesszük”.

Barcelona

„Az volt a problémájuk, hogy egy Barça-szintű Inter-csapat ellen léptek pályára. Nagyon jól játszottunk, a csatárokhoz el tudtuk juttatni a labdát, a gólon kívül volt kapufánk is, és a kapusuk, Ter Stegen remekül védett”.

Védekező taktika

„Nem játszottunk bunker focit, nyílt csatában akartunk nyerni. Igaz, hogy gondolkodtam azon, hogy lemondok egy csatárról, de ez rossz jelzés lett volna a csapat számára, így jobban fociztunk, mint Milánóban”.

Revans amiért őt védekező edzőnek tekintik

„Spanyolországban ismernek engem, és emlékeznek a pályafutásomra. Nem tekintem ezt a mérkőzést revansnak”.