Dembélé újra megsérült – 1 hónap KO

Ismét a combjával van probléma

Ousmane Dembélé alig épült fel többhónapos sérüléséből, újra kidőlt egy hónapra, ráadásul ismét a combizmával van problémája. Az orvosok szerint 3-4 hétig biztosan harcképtelen lesz. Ami jó hír, hogy nem a műtött testrésze sérült meg újra.

„A Real Sociedad elleni mérkőzés után Dembélének fájdalmai voltak a bal combjában, a tesztek pedig megerősítették, hogy a combhajlítója (semitendinosus) sérült meg, ami nem érinti a korábban műtött részét a combjának. A sérülés miatt 3-4 hétig nem játszhat” – olvasható a klub közleményében.

Ez azt jelenti, hogy talán a Chelsea elleni BL találkozóig felépülhet, ami február 20-án lesz Londonban. Az Espanyol elleni kupameccseket, a Betis, Alaves, Espanyol, Getafe elleni bajnokikat viszont biztosan ki fogja hagyni.

Iniesta egyébként szintén egy kisebb vádlisérüléssel küszködik, amit a mai orvosi vizsgálatok igazoltak, de az ő esetében nem ír a klub arról, hogy mérkőzést kéne kihagynia.