Piqué: beigazolódtak a félelmek, 3-5 hónapos kihagyás vár rá

Egy egészséges középhátvédje maradt a Barçának

Ahogyan már korábban is beszámoltunk róla, Gerard Piqué a szombat esti Atlético Madrid elleni bajnoki rangadón megsérült és emiatt később le is kelett cserélni. A sérülés súlyosságával kapcsolatos félelmek beigazolódtak és a játékosra kezelésmódtól függően 3-5 hónapos kihagyás vár majd.

A Barcelona vasárnap délután hivatalos közleményt adott ki Piqué sérüléséről, akinél az orvosi vizsgálatok során részleges szakadást állapítottak meg az elülső keresztszalagján. Az előbb említett sérülés alapvetően kéthónapos kihagyást jelentett volna a játékos számára, de a második sérülés már súlyosabb volt, ugyanis hármas fokú szalaghúzódást is diagnosztizáltak a belső és oldalsó ínszalagján – így a labdarúgó felépülési ideje a szalag állapotától és kezelésétől függően három és öt hónap között várható.

A találkozó végén a Barcelona már adott ki egy közleményt, amelyben csupán egy húzódásról számoltak be, ami azt eredményezte volna, hogy Piqué hamarabb visszatérhetett volna a pályára, azonban a vasárnap reggeli vizsgálatok alapján már egyértelműen látható volt, hogy a sérülés ennél súlyosabb.

Piqué sérülésével már csak egy egészséges állapotban lévő középhátvédje maradt a Barcelonának: Clément Lenglet. A fiatal Araújó is sérüléssel bajlódik, a visszatérésére azonban az elkövetkezendő hetekben sor kerülhet, Samuel Umtiti állapotáról pedig nem lehet megalapozott véleményt írni.

Így a következő mérkőzéseken elég érdekes lesz majd megfigyelni, hogy Ronald Koeman milyen megoldás mellett dönt majd, ami a védelem összeállítását illeti, arra már a korábbiakban is volt példa, hogy Frenkie de Jong vagy Busquets játszott egy sorral hátrébb a megszokottnál a védelem közepén, és most az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a holland veheti majd át Piqué helyét, ugyanis Busquets is sérült.

***