Dembélé megsérült, már nem léphet pályára az Európa-bajnokságon

Ousmane Dembélé kénytelen lesz kihagyni az Európa-bajnokság hátralévő mérkőzéseit. A francia szélső egy-két hónapig nem léphet majd pályára, miután a Magyarország ellen megsérült.

Alig 30 percet tudott a pályán lenni. A Barcelona szélsője az 57. percben állt be csereként Rabiot helyére, majd a 87 minutumban sérülés miatt el kellett hagynia a játékteret, Lemar váltotta. Dembélé egyébként jól szállt be a meccsbe és volt egy kapufája is, de ezután egy indokolatlan esetben megsérült.

Deschamps a mérkőzés után elmondta, hogy a játékos térdében lévő ínszalag sérült meg, emiatt nem tudta folytatni a játékot. A játékos azonnali hatállyal távozik az edzőtáborból, és senki sem fog bekerülni a helyére a keretbe, ugyanis a franciák egy 26 fős kerettel vágtak neki az Európa-bajnokságnak, felkészülve az ilyen esetekre is.

A vasárnap este elvégzett orvosi vizsgálatok a vártnál rosszabb eredményeket hoztak, ugyanis Dembélének combhajlító sérülése van, továbbá a combjában van még egy izomprobléma is. A franciák következő, Portugália elleni mérkőzésén biztosan távolról figyeli majd az eseményeket, de a diagnózis szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy már nem léphet pályára a tornán.

Dembélé jövője még mindig kérdéses Barcelonában, de szinte biztosra vehető, hogyha nem hosszabbítja meg a 2022 nyarán lejáró szerződését, akkor a katalánok megpróbálnak majd megválni tőle, hogy jövőre ne ingyen hagyja el a csapatot. Azonban ez a feladat nem lesz egyszerű a klub számára, különösen figyelembe véve azt, hogy ismét megsérült.

***

Öltöztesd a lakást is gránátvörös-kékbe – exkluzív darabok otthonra is! 

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát