Az AS szerint Pedri, aki a válogatott szünetet kihasználva „negyedik előszezont” tart, nem akar több nyomást, hogy felgyorsítsa a visszatéréseit. A kanári-szigeteki játékos sajnálja, hogy a klubon belüli és a klubkörnyezetből érkező sietség miatt az utóbbi időkben a visszatérései úgy történtek, hogy nem volt teljesen jó állapotban, ezek ugyanis kihatottak a teljesítményére, sőt, esetenként visszaesésekhez is vezettek. A fiatal játékos ebben a szezonban 314 percet volt a pályán és 56(!) labdát vesztett el, holott ő általában egy biztos pontnak számít a csapatban.
Bár Xavi az Alavés elleni meccs előtti napon biztosította, hogy „száz százalékos” állapotban van, és a kezdőcsapatba állította, a Kanári-szigeteki a mérkőzés végén elmondta: „Hiányzik belőlem a versenyritmus (…). A második félidőben egy kicsit elfáradtam”. Nem kellett szakértőnek lenni ahhoz, hogy megérezzük, Pedri még mindig gyengéd a párharcokban és bizonytalan a visszatérése első meccsein. Pedri a hozzá közel állóknak elmondta, hogy időnként még „félsérülten” is játszott, ez pedig nem válik a teljesítményének javára.
Az viszont igaz, hogy a Barcelonánál senki sem fogja annyira kihasználni ezt a szünetet, mint Pedri. A kanári-szigeteki játékos ezt az év „negyedik” előszezonjának tekinti. Tekintsük át a történteket! A tavalyi szezon végén megsérült, és nem szerepelhetett a Nemzetek Ligája négyes döntőjében, ezért mindenki más előtt kezdett el edzeni, és a nyár elejét a Top Training Tenerifén végzett munkának szentelte, ahol különösen a kényes alsótestén dolgozott, tovább növelte az izomtömeget (hét kilóval több izmot szedett fel az elmúlt két évben), és rendkívül odafigyelt az étrendjére. „Nem engedik, hogy anyám krokettjét egyem” – viccelődött Los Angelesben a Barça amerikai túráján, amely Pedri „második” előszezonjának része volt.
A „harmadik” előszezon akkor kezdődött, amikor a 2021-es Golden Boy megsérült. Összesen 71 napig volt kint, mígnem a Real Sociedad elleni mérkőzésen újra pályára lépett. A kanári-szigeteki játékos két idény alatt 378 napot, azaz több mint egy naptári évet hagyott ki, ez nem kevés. Kemény számok ezek egy olyan játékos számára, aki úgy tűnt, hogy brutális ellenállást tanúsít abban az első őrült szezonban, amelyben több mint 70 mérkőzésen játszott. Most pedig már nem akar visszatérni úgy, hogy nincsen teljesen tökéletes állapotban.
***