A Barça 15 éve nem lőtt olyan kevés gólt, mint idén

Egy gólra van a Barça a 100 találattól ebben a szezonban, ami meglehetősen kevés

A 2019-2020-as Barcelona nem fogja magát beírni a történelemkönyvekbe a statisztikák alapján sem, hiszen hamarosan befejeződik az idény, de a játékosok még nem érték el a száz rúgott gólt ebben a szezonban. Legutóbb ilyen 2004-2005-ben fordult elő, amikor a Barça Rijkaard irányítása alatt bár kifejezetten pozitív szezont zárt, 47 mérkőzésen csak 86 gólt szerzett.

De azt amellett a csapat mellett illik megjegyezni, hogy egy sérüléshullám miatt a szezon jelentős részét nagyon kevés játékossal kellett lejátszani, és sem a Kupában, sem a BL-ben nem jutott messzire a Barcelona, ezért kevesebb meccse is volt.

Az idei Barcelona először Valverde, később Setién vezetésével 47 mérkőzésen 99 gólig jutott el, azonban az is igaz, hogy ennek a szezonnak még nincsen teljesen vége, így a LaLiga utolsó fordulójában az Alavés ellen, illetve a Bajnokok Ligájában is adódhatnak lehetőségek a gólszerzésre. Utóbbi sorozatban nyilván minél tovább menetel a csapat annál több lehetősége lenne erre – amennyiben először sikerül majd túljutni a Napolin.

Az idei Barcelona góltermése közel áll a 2007-2008-as szezonhoz, ami Rijkaard utolsó éve volt a kispadon és ahol a csapat 104 gólt tudott szerezni, annak ellenére, hogy aránylag sok, 58 mérkőzést játszott. Rijkaarddal 118 gól jött össze a 2006-2007-es idényben és 121 találat a 2005-2006-os szezonban.

Guardiola érkezése nagy fordulatot hozott támadójátékban, ezek közül kiemelkedik a 2011-2012-es szezon, ahol 64 találkozón 190(!) gólt szerzett az együttes – ez fényévnyi távolságban van a jelenlegi szinttől. Pep első évében a katalánok 158 gólig jutottak, ezzel meghatározva a későbbi évek góltermését: 138 gól a 2009-2010-es idényben és 152 találat a 2010-2011-es szezonban.

Tito Vilanova esetében a csapat támadói megtartották a jó formájukat és 158 gólt értek el a 2012-2013-as szezonban, míg Tata Martino esetében egy kis visszaesés már észlelhető volt: 59 találkozón 148 gól. Később Luis Enrique érkezésével összeállt a félelmetes Messi, Suárez, Neymar hármas, amely nagyban meghatározta az egész csapat játékát. A 175 gól 60 mérkőzésen (2014-2015) méltán példázza, hogy milyen arzenálja volt akkor a Barcelonának. A következő két évben a csapat gólszerzési adatai nem sokat változtak: 173 gól (2015-2016) és 171 találat (2016-2017).

Ernesto Valverde és különösen Neymar távozása után a csapat támadójátéka megváltozott és jelentősen csökkentek a rúgott gólok is: 141 (2017-2018) és 138 (2018-2019). De a végső hanyatlás ebben a szezonban történt meg, főleg Setién érkezése óta, ahol a csapat alig tud 1,5 gólt szerezni mérkőzésenként, míg Valverde esetében ez az átlag ebben a szezonban 2,7 volt. Nyilvánvaló, hogy a támadójáték nagyban Lionel Messitől függ, hiszen az argentin a csapat góljainak a felében szerepet vállalt gól vagy gólpassz formájában. Ezzel a Barcelona minden szempontból kiszámíthatóbbá vált.

***