Bojan Krkić bejelentette a visszavonulását

32 esztendősen jutott erre az elhatározásra

Bojan Krkić, aki számos rekordot döntött Barcelonában, 32 évesen szerdán bejelentette visszavonulását. A Camp Nouban került sor erre az eseményre, ahol nyolcéves korában elkezdődött a története. A Barcelona utánpótlás csapatainál töltött időszaka alatt a több mint 800 góljával a klub történetének egyik legjobb góllövője lett. A Barça ifjúsági együtteseiben nyújtott remek teljesítményei és ugrásszerű fejlődése vezetett oda, hogy 2007. április 24-én, mindössze 16 évesen, Frank Rijkaard irányítása alatt debütált az első csapatban egy barátságos mérkőzésen, ahol egyből be is köszönt.

A 2007/08-as szezonban hivatalosan is csatlakozott felnőtt kerethez Frank Rijkaard irányítása alatt. Hivatalos debütálására 2007. szeptember 16-án került sor az Osasuna ellen, ezzel a Barça történetének harmadik legfiatalabb játékosává vált, aki bemutatkozott, első hivatalos gólját pedig 2007. október 21-én szerezte a Villarreal ellen, ezzel ő lett a történelem legfiatalabb játékosa, aki gólt szerzett az első csapatban. A Schalke ellen szerzett góljával 17 évesen és 217 naposan a Bajnokok Ligája történetének második legfiatalabb gólszerzője lett.

Az, hogy már ilyen fiatal korában rekordokat döntött, a világ labdarúgásának kirakatába repítette őt, nagy elvárásokat generálva, különösen a Barçánál, egy olyan időszakban, amikor szükség lett volna meghatározó játékosokra. Első profi éve egyéni szinten is sikeres volt, 10 gólt szerzett, aminek köszönhetően 2008. szeptember 10-én bemutatkozhatott a spanyol válogatottban. A Barça első csapatában töltött második évében azonban megtapasztalta a sportág árnyoldalát egy sérüléssel, amely miatt szinte az egész szezonra kiesett. Ettől kezdve már soha többé nem volt a régi.

A Barcelonában eltöltött négy szezon és 41 gól után, úgy döntött, hogy elhagyja az otthonának tekintett helyet, hogy új fejezetet kezdjen. 2011-ben Luis Enriquével együtt távozott a Romához, majd kölcsönben a Milanhoz és az Ajaxhoz került. 2014-ben érkezett a Stoke-hoz, és amikor úgy tűnt, hogy újra a legjobb formáját hozza, egy újabb sérülés tartotta távol őt a játéktól. 2017-ben hat hónapra a Mainz 05-hez igazolt, majd az Alavéshez szerződött. Ezzel a kalanddal ő lett a történelem első spanyolja, aki mind az 5 nagy európai bajnokságban gólt szerzett. Miután a feladatát Európában már teljesítette, úgy döntött, hogy kontinenst vált, és szerencsét próbál a Montreal Impactnél, ahol egy szezont húzott le. Végül ismét átkelt a tengeren, ezúttal Japánba, ahol a Vissel Kobe csapatában találkozott Andrés Iniestával. Ez volt az utolsó klubja, mielőtt befejezte volna pályafutását, amely 449 mérkőzésen 92 gólt hozott. Bojan többek között 1 Copa del Rey, 3 LaLiga és 2 Bajnokok Ligája-győzelemmel is büszkélkedhet.

A közeljövővel kapcsolatban Bojan biztosítja, hogy még egyszer utoljára felhúzza a cipőjét: „Az utolsó meccsem a katalán válogatottban lesz. Pályafutásom során a legtöbb mérkőzésemet idegenben játszottam, és szeretném, ha a katalán emberekkel búcsúznék el.” Hosszú távon azt mondja, szeretne továbbra is a labdarúgással foglalkozni: „Sportmenedzseri képzést kaptam, és szeretnék egy klubnál ezen a területen tevékenykedni, mindenekelőtt az emberi oldalról megközelítve a dolgokat és segíteni a játékosoknak átesni a nehézségeiken. Úgy gondolom, hogy a tapasztalataim segíthetnek ebben.” Arról is elmélkedett, hogy edző lesz: „Megszerzem a licencet, aztán majd meglátjuk.”

***