Valverde 30 éve debütált a Barçában

Cruyff 14-es mezében | Nem mindennapi képek a Barcelona jelenlegi vezetőedzőjéről

Ernesto Valverde vezetőedző 2017 nyara óta irányítja az FC Barcelonát, ám a tréner már korábban is állt a klub alkalmazásában, méghozzá 1988 és 1990 között még játékosként szolgálta a katalán egyesületet. A gránátvörös-kék mezben napra pontosan 30 esztendővel futballozott először tétmeccsen. 

November 9-én minden férfi, női és gyerek pólónkat 20% kedvezménnyel adjuk! Rendelj most, hogy ne maradj le! 

1988. november 9-én a Barcelona Lengyelországban, a Lech Poznan ellen lépett pályára a kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK). Egészen pontosan a második kör visszavágóját rendezték meg a lengyeleknél, miután a Camp Nouban 1-1-es döntetlent értek el a felek. A katalán együttes irányítását 1988 nyarán vette át a holland Johan Cruyff, akit játékosként imádott Barcelona, akkor pedig már azon volt, hogy edzőként repítse új szintre a klubot. A Barça jelenlegi edzőjének, Ernesto Valverdének a debütálása Cruyff nevéhez köthető.


A németalföldi tréner ugyanis az első felvonás után igyekezett felrázni a csapatot, bekerült a szűkített keretbe az újonnan igazolt Ernesto Valverde is, akit végül a 77. percben pályára is küldött a holland tréner 1-1-es állásnál. Az eredmény már nem változott, ám a hivatalos honlap beszámolója szerint a meccs előtti edzéseken kitűnő Valverde elvállalt és értékesített is egy tizenegyest a büntetőpárbaj során. Végül a Barcelona nyert, és egészen a döntőig menetelt, ahol az olasz Sampdoriát győzte le Bernben Salinas és Rekarte találataival.

További érdekesség Valverde debütálásán túl, hogy a Barcelona jelenlegi edzője játékosként abban a 14-es mezben mutatkozott be tétmeccsen, melyet ugye mindenki Cruyffhoz köt azóta is. A holland tréner ugyanis az új szerzeményeket az első tétmeccsükön rendre ezzel a mezszámmal küldte a pályára. Később a 14-esben mutatkozott be Òscar Garcia, Miquel Àngel Nadal és Jordi Cruyff is, ám ezzel be is zárult a sor, mert utána megváltoztatták a szabályokat, és már minden játékosnak fix mezszámmal kellett rendelkeznie az adott idényre vonatkozóan.