Eurobarca Retro: 11 éve egy 6-ost gurított a Barça az Atleticónak

Parádés meccs a Rijkaard-éra alatt

Folytatjuk az Eurobarca Retro sorozatát: ha az Atleticóhoz kell utaznia hétvégén a Valverde-csapatnak, akkor ugorjunk vissza egy évtizedet az időben és elevenítsük fel, milyen volt az a mérkőzés, amin utoljára sikerült nagyon elverni a matracosokat idegenben. 

Új rovatot indítottunk az Eurobarcán: az aktuális ellenfelekkel kapcsolatban néha-néha visszatekintünk az elmúlt 10-15 évre és egy-egy emlékezetes meccset felelevenítünk az akkori aktualitások mellett. 

2007 májusában járunk, a bajnokság 35. fordulójában, ahol az élen a szokásos Barça-Real versenyfutás zajlik éppen, ráadásul soha nem látott szorossággal: a forduló előtt ugyanannyi ponttal állt a két csapat az első és a második helyen, de a jobb egymás elleni eredmény miatt a Blancók álltak elöl. Az Atletico ekkoriban szépen kúszott évről-évre feljebb a tabellán, de jobbára csak egy erős középcsapatnak számított és maximum az UEFA-kupa/Európa-liga helyekre pályázott. Ennek ellenére persze sokszor megtréfálta a Barcelonát, de 2007-ben aztán nagyon beleszaladt a késbe a Vicente Calderónban, pedig a meccs előzményei és a katalánok akkori pocsék idegenbeli formája nem valószínűsítettek ilyen eredményt.

*Még nincsenek meg a Barçás karácsonyi ajándékaid? Válogass most pénteken és minden 11.000 Ft feletti vásárlásnál ajándékot is választhatsz! Nézd meg most, miket vihetsz el 0 Ft-ért!

***

A Barça  6-0-ra győzött, gólt szerzett Zambrotta, Eto’o, Messi, Ronaldinho és Iniesta is, a mérkőzés pedig tömve volt gyönyörű jelenettel – ahogy azt alább láthatjátok. A 11 évvel ezelőtt beszámolónkat pedig itt olvashatjátok a meccsről: https://www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20070520-hat-ev-hatos-revans-az-atleticonak/ 

 

 

A kiütéses siker után a hátralévő két meccsét egyébként megnyerte még a csapat, de ez is kevés volt a bajnoki címhez, mert ez volt az az év, amikor a pontegyenlőség a Real Madrid felé billentette a mérleget…