Rotáció lesz, de kell a pénz is, no meg az önbecsülés

A Barcelona szerdán 21 órakor lép pályára Antwerpenben az utolsó Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén. A továbbjutás már eldőlt, az első hely meg szinte biztos, ezért Xavi pihentetni fogja több alapemberét, de nem veheti félvállról a mérkőzést. Részben bizonyítania kell, hogy a Girona elleni vereség csak kisiklás volt, részben jól jön az…

Az idei szezon meglepetéscsapata látogat a Barçához

Az FC Barcelona a Girona együttesét látja vendégül vasárnap este a La Liga 16. fordulójában. A vendégek eddig 38 pontot gyűjtöttek a bajnokságban, néggyel többet, mint a Barcelona és csupán eggyel kevesebbet, mint a listavezető Real Madrid, amely ebben a körben 1-1-es döntetlent játszott a Betis otthonában. A Barça még…

Újabb rangadó: Barça – Atlético előzetes

Az FC Barcelona az Atlético Madrid együttesét fogadja vasárnap este a La Liga 15. fordulójában. Mindkét csapat 31 pontot szerzett eddig a bajnokságban, a madridiak jobb gólkülönbséggel előzik meg a gránátvörös-kékeket. Xavi mérlege kiváló az Atlético és Simeone ellen, három meccsből három győzelem, ráadául két alkalommal gólt sem kapott a…

A nagy menetelés első állomása

Az FC Barcelona kedden 21 órakor hazai pályán találkozik a Portóval a Bajnokok Ligája 5. fordulójában. A Barcelona célja nem lehet más, minthogy bebiztosítsa helyét a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, de nemcsak ez találkozó, hanem az azt következő mérkőzések alakulása is befolyásolhatja az egész szezont. A Rayo ellen…

Az elmúlt 2 szezon mumusához látogat a csapat: Rayo – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Rayo Vallecano együtteséhez látogat szombat délután a La Liga 14. fordulójában. A Barça a harmadik helyen áll, két pontra a Real Madridtól és négy egységre a listavezető Gironától. A hazaiak 18 ponttal a tizedik helyet foglalják el a tabellán és az elmúlt két szezonban mumusnak számítottak,…

Megtalálni újra a nyerő formát

A La Liga 13. fordulójában az FC Barcelona vasárnap 16:15-kor fogadja az Alavést. A Barcelona célja nem lehet más, minthogy feledtesse a Bajnokok Ligájában elért csalódást keltő 1-0-s vereségét a Sahtar Donyeck ellen, amelyről Xavi Hernandez úgy nyilatkozott, hogy itt léte óta az egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta a csapat. Előzmények…

Bebiztosíthatják a továbbjutást: Sahtar – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Sahtar Donyeck ellen lép pályára a hamburgi Volksparkstadionban a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A gránátvörös-kékek az eddigi BL-mérkőzéseiket kivétel nélkül megnyerték és amennyiben nem szenvednek vereséget a Sahtar ellenében, bebiztosítják a legjobb 16 közé jutást. Az első három fordulót követően a Barcelona hibátlan mérleggel vezeti…

Az FC Barcelona az El Camino útján

Az FC Barcelona San Sebastiánba utazik, a Real Sociedad vendégeként lép pályára a La Liga 12. fordulójában a szombaton 21:00-kor kezdődő mérkőzésen. A Real Madrid ellen elvesztett talákozó után Xavi fiainak mindenképpen vissza kell találniuk a nyertes útra, ami nem lesz könnyű feladat. Reménykeltő, hogy a sérültek egy része visszatérhet…

Sikerül megelőzni a tabellán az ősi riválist?

Az FC Barcelona a Real Madridot fogadja szombat délután a Montjuïc stadionban, azaz megrendezik a 2023/24-es idény első téttel bíró Klasszikusát a La Liga 11. játéknapján. A fordulót megelőzően a madridiak 25 szerzett ponttal vezették a tabellát (a Girona győzött péntek este, ezért átmenetileg az élre ugrott), a katalánok csupán…

Az egyik csapatot a rengeteg sérült, a másikat a háború sújtja – Barça-Sahtar BL-csoportkör | ELŐZETES

Szerdán 18:45-kor fogadja a Barcelona a Sahtar Donyeck együttesét a Montjuïc stadionban, ott, ahol a szezon eddigi szakaszában minden mérkőzését megnyerte. A Bajnokok Ligája harmadik fordulója következik most a katalánok számára is, akik kénytelenek lesznek legjobb játékosaikat nélkülözni sérülés és eltiltás miatt. De hogy mitől lehet még ezen felül érdekes…

Sikerül folytatni a hazai győzelmi szériát?

Az FC Barcelona az Athletic Club együttesét fogadja vasárnap este a La Liga 10. fordulójában. A listavezető Real Madrid ebben a körben 1-1-es döntetlent ért el a Sevilla otthonában, ezáltal a katalánok győzelem esetén egy pontra megközelítenék az ősi riválist a jövő heti Clásico előtt. A  baszkok 17 egységgel a…

Granadában folytatódik a bajnoki versenyfutás a válogatott szünet előtt

A Barcelona vasárnap a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában a Granadához látogat. A legutóbbi játéknapon a Barcelona Sergio Ramos öngóljának köszönhetően 1-0 arányban tudta legyőzni a Sevillát, míg a Granada az Almería vendégeként 3-3-as döntetlent játszott, de mindezt úgy, hogy az első félidő végén még háromgólos hátrányban voltak, ráadásul a második…

Xavi századossá válik edzőként: Porto – Barcelona előzetes

Az FC Barcelona a Porto otthonában lép pályára szerda este a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. Az első játéknapon mindkét csapat győzött: a katalánok a Royal Antwerpet verték meg 5-0-ra, a portugálok pedig 1-3 arányban nyertek a Sahtar Donyeck ellenében Hamburgban. Ez lesz Xavi Hernández 100. mérkőzése a Barça kispadján.…

Egy nagy adag koncentráció és egy csipet türelem – Ez lehet Xavi ,,győztes receptje” a Sevilla ellen?

Péntek este a történelme egyik legrosszabb bajnoki rajtját bemutató Sevillát fogadja az FC Barcelona az Estadio Olímpicóban a La Liga 8. fordulójának nyitómérkőzésén. José Luis Mendilibar együttese az első öt lejátszott mérkőzés után csak a 17. helyen állt, majd ezen a héten az Almería ellen aratott 5-1-es győzelemnek köszönhetően ugrott…

Mallorcán folytatódik a bajnokság

Az FC Barcelona a Mallorcához látogat kedd este a La Liga 7. játéknapján. Az előző fordulóban a Real Madrid vereséget szenvedett az Atlético Madrid vendégeként (3-1), a katalánok pedig hazai pályán 3-2-re legyőzték a Celta Vigót, ezáltal átvették a vezetést a tabellán. A Mallorca eddig öt pontot gyűjtött és csupán…

Ismerős arcokkal érkezik egy újonc belga a BL rajton

Az FC Barcelona a Bajnokok Ligája 2023-2024-es kiírásában a Portóval, a Sahtar Donyeckkel és az Antwerppel küzd meg a továbbjutásért. Noha első ránézésre papírforma lenne a katalánok továbbjutása, az elmúlt évek tapasztalatai óvatosságra intik a Barça-szurkolókat. Xavi együttese remek játékkal 5-0-ra nyert a Betis ellen, most pedig elindul az idény…

Ez Abde a Barcelona ellen debütálhat új csapatában

Az FC Barcelona a Betist fogadja szombat este a La Liga 5. fordulójában. A gránátvörös-kékek tíz, míg a vendégek hét pontot gyűjtöttek az első négy bajnoki mérkőzésen. Az előző idényben a Barça oda-vissza megverte a Betist a bajnokságban, és a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében is felülmúlta tizenegyesekkel. A katalánok legyőzték a…

Pamplónai fosztogató hadjárat: Osasuna – Barcelona előzetes

A válogatot szünet előtt a Barcelona a La Liga negyedik fordulójában a pamplonai Osasunához látogat. Az átigazolási időszak véget ért, az utolsó napokra rendesen átalakult Xavi együttese, érkezők és távozók is bőven akadtak az utolsó órákra, az új játékosok csereként beállva már be is mutatkozhatnak a hétvégén. A pamplonai fosztogató…

Az idény első rangadója: Villarreal – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Villarreal együtteséhez látogat vasárnap délután a La Liga harmadik fordulójában. A gránátvörös-kékek négy, a hazaiak pedig három pontot gyűjtöttek az első két bajnoki mérkőzésen. A Barça a Getafe vendégeként csupán gólnélküli döntetlent ért el, míg a Cádizt 2-0-ra győzte le a Montjuïcban. A katalánok a Getafe…

Kötelezőnek tűnő „hazai” győzelem?

Az FC Barcelona a La Liga második fordulójában az Cádiz ellen köszörülheti ki a bajnoki nyitány döntetlenje okozta csorbát. A kötelező hazai győzelem útjában egyrészt a Camp Nou felújítása, másrészt az andalúziai Cádiz áll. 600 évvel ezelőtt Cádiz a spanyol aranyflotta fő kikötője volt. Kétszer is innen indult útjára Kolumbusz,…