Bajnoki nyitány Madridban: Getafe – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Getafe otthonában lép pályára a La Liga első fordulójában vasárnap este a 2023/24-es idény első tétmérkőzésén. Az átigazolási időszak finoman szólva sem telik eseménytelenül a Barça háza táján. A klubhoz igazolt Ilkay Gündogan, Inigo Martínez, Oriol Romeu és Vitor Roque (utóbbi valószínűleg csak 2024 januárjában csatlakozik)…

Sikerül győzelemmel zárni az előszezont?

Az FC Barcelona kedd este a Tottenham Hotspurt fogadja a barcelonai olimpiai stadionban a Gamperen, amely a katalánok szokásos idényt felvezető tornája. A mostani lesz a harmadik olyan Gamper-kupa, amelyet a Montjuïcban rendeznek: 1990-ben és 1996-ban is azért tartották itt a tornát, mert a Camp Nouban a gyepszőnyeget cserélték. 1990-ben…

A bajnok a kiesés elől menekülő Celtához látogat: Celta – Barcelona előzetes

A LaLiga utolsó fordulójában a Barcelona a Celta Vigóhoz látogat. A Celta jelenleg a kiesőzónától egy pontra van, a tabella 17. helyén. A galiciai csapat az életéért fog küzdeni, a Barcelona számára nem bír nagy téttel a mérkőzés. Ennek ellenére a találkozó előtt tartott sajtótájékoztatón Xavi elmondta, hogy számukra minden…

A rekordbajnok Spanyolország fogadja a címvédő Franciaországot az U17-es EB elődöntőjében

Spanyolország Írország kiejtésével bejutott az U17-es Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol a tavalyi kiírás győztesével, Franciaországgal fog megmérkőzni a fináléba jutásért. Azzal pedig, hogy mindkét csapat (illetve Németország és Lengyelország is) bejutott a legjobb négy közé egyúttal kvalifikálta is magát a november 10-én kezdődő világbajnokságra. A felsoroltakon kívül kedden még rendezni fognak…

Eljött a Spotify Camp Nou „búcsúztatása”: Barcelona-Mallorca előzetes

Az FC Barcelona a bajnokság 37. fordulójában a Mallorca együttesét fogadja hazai pályán. Rendhagyó találkozó lesz, ugyanis ez az utolsó mérkőzése az katalánoknak a Camp Nouban, annak felújítása előtt. A Mallorca jövőre már bebiztosította elsőosztályú tagságát, a Barcelona pedig két hete bajnok. Az előző fordulók teljesítményét vizsgálva egyik csapat sem…

A szezon utolsó előtti idegenbeli meccse: Valladolid – Barcelona előzetes

Az FC Barcelona a Real Valladolid együtteséhez látogat kedden 22 órakor a LaLiga 36. fordulójában. A hazaiak a bentmaradásért küzdenek, és jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen állnak. A gránátvörös-kékek az Espanyol elleni 2-4 arányú győzelemükkel matematikailag is bebiztosították a bajnoki cím megszerzését. A Real Sociedad ellen tehát már biztos…

A biztos bajnok a talán BL induló ellen: Barcelona – Sociedad előzetes

Az FC Barcelona a bajnoki trófea begyűjtése után a Real Sociedad csapatát fogadja a Spotify Camp Nouban, a LaLiga 35. fordulójában. A kérdés a hátralévő fordulókban az, hogy a Barcelona kiszolgálja-e a közönségét, hiszen a következő mérkőzések már nem bírnak valódi téttel a katalánok számára. Xavi azt nyilatkozta, annak ellenére,…

A bajnoki cím kapujában: Espanyol – Barcelona előzetes

Az FC Barcelona az Espanyolhoz látogat, tehát barcelonai városi derbit rendeznek az Estadio Cornellá-El Pratban vasárnap 21 órakor a LaLiga 34. fordulójában. A hazaiak a kiesés ellen küzdenek, jelenleg utolsó előttiek, de csupán három pontra vannak a bentmaradást jelentő 17. helytől. A Barça már ebben a fordulóban matematikailag is bebiztosíthatja a…

Ismét hazai pályán: Barcelona – Osasuna előzetes

Az FC Barcelona a CA Osasuna csapatát fogadja a Spotify Camp Nouban a LaLiga 33. fordulójában. Jelenleg a katalánok előnye 11 pont  a bajnokságban a Real Madriddal szemben. A baszkok szombaton játszanak a Copa del Rey döntőjében a Real ellen, a bajnokságban is elérték céljaikat, jelenleg a tabella 8. helyén…

Ideje lenne visszatérni a győzelmek útjára: Barcelona – Betis előzetes

Az FC Barcelona a Betis együttesét fogadja szombat este a LaLiga 32. fordulójában. A gránátvörös-kékek nincsenek jó formában, ami nemcsak a teljesítményben, hanem az eredményekben is megmutatkozik: az előző öt mérkőzésükből csupán egyet tudtak megnyerni (vs. Atlético Madrid 1-0), emellett két gólnélküli döntetlen, illetve két vereség a mérlegük. A sevillaiak…

Bérlet kéne Madridba – Rayo – Barcelona előzetes

A LaLiga 31. fordulójában hétközi mérkőzéseket rendeznek. A Barcelona zsinórban másodszor utazik Madridba, ezúttal a Rayo Vallecano lesz az ellenfél az Estadio de Vallecas-ban. A Real Madrid már lejátszotta mérkőzését, a "királyiakon" átgázolt a Girona, akik 4-2 arányban győztek, ami örvendetes a katalánok szempontjából, mert 14 pontra növelhetik előnyüket a…

Vajon kilyukad a matrac? – Barcelona – Atlético előzetes

A LaLiga 30. fordulójában két nagyágyú küzd meg egymással. Az első helyezett FC Barcelona a remek formában lévő Atlético Madridot fogadja hazai pályán. A madridi együttes a tabella harmadik helyén áll. Mindkét csapat számára fontos a vasárnapi találkozó. A Barcelona pontokat hullajtott az utóbbi két fordulóban, előnye jelenleg nyolc egység…

Újabb túra Madridba: Getafe – Barcelona előzetes

A Barcelona a Getafe otthonába látogat vasárnap 16 óra 15 perckor a LaLiga 29. fordulójában. A katalánok kerete még mindig nem teljes, a sérült játékosok visszatérése még várat magára. Xavi azt mondta velük kapcsolatban a meccs előtti sajtótájékoztatón, hogy nem akarnak kockáztatni, még nincsenek 100%-os állapotban, azonban lesz olyan, aki…

Katalán párbaj: Barcelona – Girona előzetes

Az FC Barcelona a Girona FC csapatát fogadja a Spotify Camp Nouban hétfőn 21 órakor a LaLiga 28. fordulójában. A katalánok 15 pontra növelhetik az előnyüket a bajnokságban a második Real Madriddal szemben, miután az ősi rivális kikapott a Villarreal ellen (2-3) ebben a fordulóban. Xavi már többször nyilatkozta, hogy…

A szezon legizgalmasabb Clásicója következhet – Barcelona-Real Madrid előzetes

A Barcelona a Copa del Rey elődöntőjének visszavágóján fogadja a Real Madridot szerda este a Spotify Camp Nouban. A párharc első felvonásán egy meglehetősen tartalékos katalán gárda tudott nyerni Madridban 1-0 arányban, azóta a bajnokságban is legyőzte Xavi alakulata legnagyobb riválisát. A tét mindkét csapat számára igen nagy, mert a…

Tizenöt palacsintából is sok – ennyire növelheti előnyét a Barça

A válogatott szünet után a 27. fordulóval folytatódik a spanyol bajnokság, szombaton 21:00-kor a Barcelona az Elche vendégeként újabb pontok begyűjtésére törekszik. Amennyiben a Barça nyer az utolsó Elche ellen, akkor demoralizáló 15 pontra növelné előnyét a nagy rivális Real Madrid ellen, ezzel nagy nyomást helyezne a vasárnap játszó fővárosi…

A Barça nagy lépést tehet a bajnoki cím felé a Xavi-éra első hazai Klasszikusán

Az FC Barcelona az ősi rivális Real Madrid együttesét fogadja vasárnap este a La Liga 26. fordulójában. Ebben az idényben a két csapat már háromszor találkozott egymással: a bajnoki meccset a madridiak nyerték meg (3-1), a Szuperkupa-döntőben (3-1) és a Király-kupa elődöntő első felvonásán (0-1) pedig a gránátvörös-kékek győztek. Dembélé…

Fontos mérkőzés a bajnoki Clásico előtt

A Barcelona az Athletic Club otthonába látogat vasárnap 21 órakor a LaLiga 25. fordulójában. A Király-kupában mumus, a bajnokságban kevésbé az a baszk csapat, azonban a San Mamésben gyakran szenvednek ellenük a katalánok. A bajnoki rivális Real Madrid nyert ebben a fordulóban (vs. Espanyol 3-1), ezért a kilenc pontos előny…

Visszaállni a győzelmi vonalra

A 24. fordulóval folytatódik a spanyol bajnokság, a Barcelona ellenfele hazai pályán a Valencia lesz, a mérkőzést vasárnap 16:15-kor rendezik. A távollévők szempontjából most jön a mélypont, részben a sérültek, részben az eltiltottak miatt többen hiányoznak a csatárok, illetve a támadó középpályások közül (Lewandowski, Dembélé, Pedri, Gavi), és hab a…

Vért kéne izzadni: Real Madrid – Barcelona előzetes

A Barcelona a Spanyol Kupa elődöntőjében a Real Madriddal találkozik. A két mérkőzéses párharc első felvonása a Bernabéuban lesz, ami sosem egyszerű terep, de más tényezők is fogják hátráltatni a katalánokat a győzelem elérésében. A csapat egyértelműen nem heverte még ki az Európa-liga kiesést a Manchester United ellen, az angliai…