Hivatalos: A Barcelona eladta a Barça Studios további 24,5%-át 100 millió euróért

Joan Laporta elnök bejelentette a negyedik gazdasági intézkedést, amely valoszinűleg lehetővé teszi az új igazolások regisztrálását. Eddig csak 17 játékost tudott a katalán klub benevezni. A La Liga elnöke, Javier Tebas már csütörtök estére várta a részletes pénzügyi beszámolót, amely alapján a Barcelona igazolja, hogy megfelel a pénzügyi fair play…

LaLiga: lemaradás regisztrációban, lemaradás versenyképességben?

Az idei nyár egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e minden új igazolását regisztrálnia az FC Barcelonának a LaLiga hétvégén induló bajnoki idényére. Jelenlegi állapot szerint egyetlen nyári szerzemény (Raphinha, Koundé, Lewandowski, Kessié, Christensen és Ousmane Dembélé) sem szerepelhetne a Rayo Vallecano elleni mérkőzésen, mivel a Liga szerint továbbra sem felelt meg…

Van pénz, de továbbra sem elég

Az FC Barcelona televíziós jogok értékesítével kezdte meg a pénzügyi helyzetének javítását. A vevő a Sixth Street befektető cég lett, először 10%, majd 15% jog került eladásra 25 évre az amerikai cég részére. A két ügyletből - az FC Barcelona hivatalos kommunikációja - alapján 522,5 millió euró bevétele származott a…

Laporta Lewandowski bemutatásán: „Ez egy történelmi nap”

Joan Laporta nagy örömmel fogadta Robert Lewandowski bemutatását a Barça új játékosaként Lionel Messi távozásának egyéves évfordulóján: "Ez egy történelmi nap" - mondta az elnök teljesen eufórikusan a dicsőség napján. Egy évvel az argentin klasszis távozásának traumája után a lengyel csatár és a többi eddigi nyári szerzemény érkezésével egy új…

Hivatalos: A Barça eladta a Barça Studio 25%-át 100 millió euróért

Jules Koundé bemutatása alkalmával Joan Laporta klubelnök bejelentette, hogy a klub már egy harmadik gazdasági intézkedést is aktivált új azonnali bevétel megszerzése érdekében a Barça Studio 25%-ának 100 millió euróért történő eladásával. Laporta bízik abban, hogy ezekkel a lépésekkel a klub most már tudja majd nevezni az új érkezőit. "Megállapodást…

Laporta: „Felébredtünk, visszatértünk és mindenért versenyezni fogunk; szeretném, ha Messi a Barçában fejezné be pályafutását”

Joan Laporta klubelnök minden most aktuális dologgal foglalkozott, és nem fogta vissza magát. Több mint húsz percig válaszolt a kérdésekre az UNHCR menekültügyi szervezet által szervezett rendezvény után. Elmondta, hogy látja, hogy néhány rivális aggódik a klub eddigi igazolásai miatt és ez azt jelenti, hogy jól csinálják a dolgokat, beszélt…

Tebas: „A Barça jó úton halad, hogy az érkezőit nevezze; értékesítette a vagyonát és csökkentette a fizetéseket, így tud igazolni”

Javier Tebas, a LaLiga elnöke úgy véli, hogy a Barcelona "jó úton halad" abban a tekintetben, hogy az augusztus 12-én rajtoló 2022/23-as szezonra az új igazolásait nevezni tudja, bár hozzátette, "van még egy kis munka" előttük. Beszélt még a Frenkie de Jong esetleges fizetéscsökkentése körüli helyzetről és arról is szót…

Frenkie egy feltétellel maradhat: csökkentenie kell a keresetét

A nyár egyik legnagyobb kérdése az a Barça háza táján, hogy Frenkie de Jong maradni fog-e a csapatnál. Amennyiben csupán a sportszakmai szempontokat vennénk figyelembe, akkor ez aligha lenne kérdés, de a holland fizetése drasztikus módon megemelkedik a következő szezonban, ezt a klub aránytalannak tartja a teljesítményéhez képest, továbbá ez…

Hivatalos: A Barça 315 millióért adja el a TV-közvetítések jogának 15%-át

A Barcelona péntek reggel jelentette be, hogy miután a Sixth Street befektetési vállalat korábban már átvette a TV-közvetítési jogok 10%-át a következő 25 évre 207,5 millió euróért, most további 15%-ot vesz át szintén ebből egy 315 millió euró körüli összegért. Ez azt jelenti, hogy a Barça már eladta a következő…

Laporta: „Raphinhával a ’jogo bonito’ visszatért; De Jongot nem szükséges eladnunk”

A Barcelonának Dembélé megtartása mellett, sikerült leigazolnia Raphinhát, így teljesülni fog Xavi elképzelése, hogy a szélső poszton is két top szintű játékos versenyezzen a csapatba kerülésért. A Leeds Unitedtől érkező támadó bemutatására pénteken került sor, amit egy sajtótájékoztató követett, ahol Joan Laporta elmondta, hogy a brazil leigazolásával visszatért a Camp…

Klubváltás? – Mi járhat Frenkie de Jong fejében?

A katalán SPORT-újság cikke nyomán pontokba szedtük, hogy milyen szempontok alapján dönthet De Jong a jövőjéről: megy Barcelonából, vagy marad. Ezek alapján inkább azt feltételezzük, hogy a holland maradni fog, ahogy azt egyébként már többször is nyilatkozta. Van más kérője is, mint a „vörös ördögök”, és a Chelsea több szempontból…

Laporta: „A nagy játékosok a Barçához akarnak jönni, visszatértünk, és ezt a piac is tudja”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta Andreas Christensen bemutatása alkalmával ismételten sok fontos dologról beszélt, elmondta, hogy már javában dolgoznak azon, hogy a második gazdasági intézkedést aktiválni tudják, amely után még több igazolást tudnak majd végrehajtani remélhetőleg, hozzátéve, hogy sok ügyben már jó helyzetben vannak és csak arra várnak, hogy ez…

Jordi Cruyff: „Lenglet távozása meglehetősen közel van”

A Barcelona sportszakmai tanácsadója, Jordi Cruyff Andreas Christensen hivatalos bemutatása alkalmával beszélt arról, hogy Clément Lenglet távozása meglehetősen közel van, ahogyan korábban már beszámoltunk róla, a francia védő a Tottenham játékosa lehet kölcsönben, azonban az még nem tiszta, hogy szimplán csak egy egyszerű kölcsönről van-e szó, vagy az esetleg tartalmaz-e…

Laporta: „Ha nincs rá szükség, nem fogjuk eladni Frenkie De Jongot”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta számos fontos dologról beszélt Franck Kessié bemutatásakor, türelmet és bizalmat kért a szurkolóktól, elmondta, hogy amint a második gazdasági intézkedés aktiválása megtörténik, akkor további érkezőkre lehet majd számítani, Dembélé esetleges maradásáról is szót ejtett, téma volt még Frenkie de Jong jövője, akivel kapcsolatban ismét elmondta,…

Rosell: ,,Bartomeu és én nem vagyunk ugyanaz”

Sandro Rosell, az FC Barcelona korábbi elnöke (2010-2014) nyilatkozott a Catalunya Ràdio 'El Matí' című műsorában, ahol a katalánoknál töltött időszakáról kérdezték. Szóba kerültek bizonyos nevek, a ,,Barçagate", és a csapat jövőjével kapcsolatos véleménye is. Egyébiránt indulni tervez Barcelona város polgármesteri székéért. Messi és a gazdasági nehézségek ,,Nem akarok a…

Marc Hazan, a Spotify alelnöke: „Messi nélkül sem értéktelenebb a Barça”

Marc Hazan, a Spotify alelnöke "új irodájában" adott interjút a katalán Sport számára. Az interjú során szó esett a női szakág fontosságáról, a Barçáról, mint márkanévről, és az optimista jövőképről is. A beszélgetésben személyesebb kérdésekre is válaszolt, megnevezte kedvenc csapatát, mesélt legjelentősebb futball-élményeiről, valamint, hogy a "Coldplay - Viva la…

Az új Barça üzlet és múzeum hamarabb készült el, mint a Sagrada Familía

A Barça új lépést tett kiskereskedelmi üzletágának bővítése céljából. Július 2-án ünnepélyes keretek között megnyitották a Sagrada Família előtt épült új üzletet, amely egyben a Barça történelmét bemutató múzeumi résszel is kiegészült, és az üzletet 100%-ban a klub kezeli. A Barça Store & Exhibition Sagrada Família néven futó üzlet összesen…

Dembélé mégis marad?

Az idei év leginkább elhúzódó ügye Dembélé szerződésének kérdése. A francia szélső kontraktusa június 30-án lejárt a klubbal és már a Barcelona hivatalos honlapján sem szerepel, mint az aktuális keret tagja. Ennek ellenére szombat este jelent meg a Sport oldalán a hír, hogy a Barça és Dembélé közel áll az…

Hivatalos: A Barça 207,5 millióért adja el a TV-közvetítések jogának 10%-át

Az FC Barcelona csütörtök délután hivatalosan is bejelentette az eladás tényét, mely szerint a Sixth Street befektetési vállalat 25 évre átveszi a TV-közvetítések jogának 10%-át. Ez azonban maximum a június 30-án záródó pénzügyi év számait javítja, a klub ettől még nem tud játékosokat leigazolni, ahhoz további eladások szükségesek, amelyeket a…

Sűrű lesz a hét: bejelenthetik Christensent, Kessiét és a TV-jogok értékesítését is

Andreas Christensen és Franck Kessié lehetséges Barcelonába való szerződéséről már korábban is beszámoltunk. A játékosok szerződései hivatalosan még nem kerültek aláírásra, ugyanakkor már papírra vannak vetve a részletek, amelyekről az alábbi cikkben írtunk bővebben. Az El Mundo Deportivo beszámolója szerint a hét végén pedig érkezhet a hivatalos bejelentés is.  https://www.eurobarca.hu/hirek/atigazolasok/20220519-uj-jatekosok-a-horizonton-kik-erkezhetnek-a-nyaron/…