Frenkie de Jong: „A Szuperkupa döntő? Nem voltunk jók, de egy meccs nincs hatással az egész szezon megítélésére”

Frenkie de Jong a Barcelona egyik vezéregyéniségévé és legfőbb viszonyítási pontjává vált a pályán és azon kívül is. Csütörtökön, az Unionistas elleni Copa del Rey mérkőzéésen ünnepelte 200. mérkőzését a klub színeiben. A holland válogatott játékos a katalán klub médiájának adott interjúban tekinti át Barça-játékosként eltöltött időszakát, elemzi a csapat…

Alen Halilovic: „Barça? Nem akartam másodszor is kölcsönbe menni, azt mondtam: B*ssza meg, lelépek”

Alen Halilovic egy olyan játékos, akire mindig úgy fognak tekinteni Barcelonában, hogy nagyon ígéretes volt, de soha nem érte el a tőle elvárt potenciált. A horvát középpályás 2014 júliusában érkezett a Barcelona akadémiájára ötmillió euróért, a jövő sztárjának képében, nagyon nagy elvárásokkal. Az első csapatban azonban soha nem sikerült érvényesülnie,…

Sergiño Dest: „Addig semmiképp nem megyek vissza a Barcelonához, amíg Xavi is ott van”

Sergiño Destnek nincsenek jó emlékei Xavi Hernándezről. Ezt a Voetbal Internacionalnak adott interjújában mondta, ahol miután a Barçába való visszatérésről kérdezték, azt válaszolta, hogy "Xavi még mindig ott van. Szóval egyelőre nem, túl nehéz lenne erről beszélni." Nem szabad elfelejteni, hogy az amerikai jobbhátvéd még mindig a Barcelona kötelékében van,…

Kike Rausell: „Ez a nap történelmi lesz a klub és a város számára”

Enrique Rausell, a spanyol negyedosztályban szereplő Barbastro csapatkapitánya már nagyon várja a Barcelona elleni mérkőzést. Nagyon szimpatizál a katalánokkal, ráadásul Barbastro városában született, így a Xavi csapata elleni Copa del Rey mérkőzés élete egyik legszebb pillanata lesz. Történelmi nap lesz ez a klubja és a városa számára, és nem is…

Laporta: „Az a fontos, hogy ezek a rossz pillanatok most történjenek, és ne a szezon fontos pillanataiban”

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke a klub aktuális ügyeiről beszélt a médiának a karácsonyi ebéd előtti beszédében, amelyben elmondta, hogy szerinte a csapat játéka javulni fog, annak ellenére, hogy lassú tempóban kezdte a szezont, és biztosított arról, hogy elfogadják az építő jellegű kritikákat, mivel az elnökségen belül önkritikusak és…

Fermín: „Azt hittem, hogy a kölcsönadás után nem fogok visszatérni”

Fermín López a harmadosztályban a Linares csapatánál töltött sikeres kölcsönjáték után, és miután a Barcelona első csapatával az előszezonban is brillírozott, többek között a Real Madrid ellen is gólt szerzett, most Xavi Hernández alakulatának egyik feltörekvő játékosa. A huelvai játékos az EFE-nek adott interjújában bevallja, hogy amit most átél, az…

Gündogan: „A nap végén, amikor hazamegyek, ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más”

A Barcelona német középpályása a France Footballnak adott interjút, amelyben a tőle megszokottnál sokkal személyesebb oldalát mutatta meg. Mesélt arról, hogy miért nem annyira aktív a közösségi médiában és hogy mi a legrosszabb tulajdonsága, ami az elmondása szerint az, hogy nem tudja jól megélni és élvezni a remek pillanatokat. Jelenléte…

Félix: „Biztos vagyok benne, hogy az Atleti játékosai is szívesebben játszanának támadóbb stílusban”

Joâo Félix túl sokszor hallotta már, hogy az Atlético Madridnál elszenvedett kudarc az ő hibája volt, és talán már egy kicsit elege is van abból, hogy időről időre emlékeztetik erre. Pontosan tudja, hogy a Barça-Atlético mérkőzéssel a láthatáron (most vasárnap találkoznak a Montjuïcban) most ismét mindenki róla fog beszélni, és…

Gündogan: „A Clásico utáni nyilatkozatom? Amikor kritizálom a csapatot, magammal is ezt teszem”

Gündogan El Clásico után adott nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy "dühösebb és csalódottabb" öltözőt várt egy ilyen vereség után, és hogy "nem azért jöttem ide, hogy ilyen meccset veszítsek", kisebb vihart szabadítottak fel a Barcelonánál. A csapat és Xavi gyorsan válaszolt erre, most pedig maga a középpályás is megtette ezt. A…

Deco: „Gavi? Hiba azt gondolni, hogy találunk majd egy játékost, aki pótolja őt”

Gavi sérülése komoly visszaesést jelentett a Barcelona számára. Az andalúz középpályás állandó tagja volt Xavi kezdő tizenegyének: 15 mérkőzésen lépett pályára, kettőt hagyott csak ki, mindkettőt eltiltás miatt. A klub nem tud mást tenni, mint elfogadni a tényt, hogy a jobb térdében elszakadt keresztszalag miatt hosszabb ideig nem léphet pályára,…

Pedro: „Elképesztő lenne a Barçában visszavonulni”

Az FC Barcelona korábbi és a Lazio jelenlegi játékosa, Pedro Rodríguez a Portería de betevének adott interjú során elmondta, hogy szívesen visszatérne a Barçába, de távolinak és nehéznek látja, ezért nem gondolkodik rajta. Emellett elmondta a vélemnyét Xaviról és a Barcelona jelenlegi fiatal játékosairól is. Visszatérés "A Barça az én csapatom,…

Laporta: „A legtöbb hatalommal rendelkező ember madridi szurkoló, és rettegnek attól, hogy újra megverjük őket”

Joan Laporta, a Barcelona elnöke higgadt és erős, tele van érvekkel, hogy megvédje a Barcelonát. Az elmondása szerint nyugodtak lehetünk a Negreira-üggyel kapcsolatban, mert ez egy olyan ügy lesz, amelynek egészen biztosan nem lesz következménye. A Barcelona elnöke ezeket a kijelentéseket az El Matí de Catalunya Ràdio című rádiónak adott…

Deco: „A stratégiánk mindig is az volt, hogy a fiatal játékosokra fogadjunk, nem csak a jelenlegi helyzet miatt van ez így”

A Mundo Deportivónak adott interjújában a klub sportigazgatója, Deco megerősítette, a klub azon dolgozik, hogy januárban Vitor Roque érkezését lehetővé tegye. Kizárta egy védekező középpályás szerződtetésének lehetőségét a közelgő téli átigazolási időszakban, kiemelte, egy "fair play" problémával küzdő klub irányításának nehézségeit, és megdicsérte Xavi munkáját a csapat élén. "Csak akkor…

Eduard Romeu: „Az idei szezon költségvetésében legalább a BL-negyeddöntő elérése szerepel”

Eduard Romeu, a Barcelona gazdasági alelnöke kedden körbejárta a különböző katalán médiumokat az október 21-én megrendezésre kerülő Közgyűlés előtt. Elmondta azt, hogy amennyiben Xavi kéri, akkor Vitor Roque érkezését próbálják előrehozni, és azt, hogy a Bajnokok Ligája kiemelt cél, "az idei szezon költségvetésében legalább a negyeddöntő elérése szerepel." Hogy van…

A hős, aki mások életéért fut | Interjú a jótékony sportolóval, Nádudvari Péterrel

Az elmúlt hónapok során bizonyára sokan hallottak már Szabó Marcika esetéről, arról a hatéves kisfiúról van szó, aki agydaganattal küzd. Nádudvari Péter gyógypedagógus és a Büntető.com, valamint a WMN újságírója Marcika gyógyulása érdekében elképesztő áldozatot vállalt be, ugyanis 400 kilométert fut, amelyeket áruba bocsát (tetszőleges áron). Már több, mint 4…

Gavi: „A játékstílusom? Édesanyám mindig azt mondja, hogy vigyázzak magamra, de ez a futball”

Pablo Martín Páez Gavira, azaz Gavi a La Vanguardiának adott egy hosszabb interjút az elmúlt napokban, amelyben a fiatal középpályás próbálta lerázni magáról a félénkséget, és próbálta megmutatni az igazi személyiségét. Gavi bevallja, hogy "félénksége" miatt kevés interjút ad, és mert "én is szeretek inkább a futballra koncentrálni". És egy…

Cancelo: „A City most a világ legjobb csapata, de ha a Barça hív, akkor jönnöd kell”

A 29 esztendős Joao Cancelo lemondott arról, hogy az Angliában triplázó, regnáló Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynél maradjon, hogy teljesüljön gyermekkori álma, a Barcelona játékosa lehessen. Annak ellenére, hogy le kellett mondania fizetése egy részéről, hogy a Barçában játszhasson, a portugál hátvéd egy pillanatig sem habozott, amikor felkínálták neki a lehetőséget,…

Alemany: ,,Dembélé kérte a távozását, már Párizsban van”

Mateu Alemanyt mikrofonvégre kapták a Tottenham elleni Gamper-kupa-döntőt követően kedd este. Dembéléről kérdezték először, majd felmerült Neymar neve is (csakúgy, mint a TV3 Xavival készült interjúja során), amire próbált kitérő választ adni. https://www.eurobarca.hu/hirek/interju/20230809-xavi-a-gamper-donto-utan-ansu-meglatjuk-sok-ido-van-meg-augusztus-31-ig/  Rafa Yuste is találkozott egyébként Neymarral kapcsolatos kérdéssel, amire ő azt mondta, hogy ,,nem azért vagyok itt,…

Xavi a Gamper-döntő után: „Ansu? Meglátjuk, sok idő van még augusztus 31-ig”

Xavi Hernández nyilatkozott a TV3-nak a Joan Gamper-kupa döntőjében, amit 4-2-re megnyert a Tottenham ellen egy fordulatos meccsen. Beszélt röviden a meccsről, Araújó cseréjéről, méltatta a fiatalok teljesítményét, és beszélt az átigazolási hírekről is. Utóbbi azért is érdekes, mert (mint minden évben, úgy most is) felmerült a sajtóban Neymar visszatérésének…

André Cury: „A LaLiga nem csak a pénz miatt van lemaradva a többi topligától, hanem azért is, mert nem fedezik fel a dél-amerikai piacot”

André Cury az utóbbi idők egyik vezető alakja a sportági képviseletben. Az irigylésre méltó önéletrajzzal rendelkező brazil szuperügynök számos, az FC Barcelonához szorosan kapcsolódó műveletben vett részt, olyan játékosokat hozva a Barcelonához, mint Ronaldinho 2003-ban, Neymar 2013-ban és most Vitor Roque 2023-ban. Emellett a képviselő néhány szezonnal ezelőtt részt vett…