El Clásico – Újabb közös meccsnézés március 20-án a hazai penyák szervezésében!

Március 20-án érkezik a bajnokság második Klasszikusa a Real Madrid ellen, az őszi meccs visszavágója, ennek apropóján pedig a Penya Blaugrana Budapest, hazánk első és egyetlen hivatalos szurkolói klubja a La Ligával és a Peňa Madridista Húngarával karöltve újra közös meccsnézésre invitálja mindkét csapat szurkolóit. Megint lesz kaja-pia, kvíz, tippjáték,…

Ilyen volt látni a helyszínről az Atlético elleni remek játékot és győzelmet – élménybeszámoló

Egyik szerkesztőtársunknak szerencséje volt ellátogatni a Penya Blaugrana Budapest által a Camp Nouba az Atlético Madrid elleni bajnoki rangadóra, amely meglepően jó, magabiztos játékot hozott katalán részről, a találkozó pedig hat gólt. Kétségtelen, hogy nem most éli fénykorát a csapat, de jó volt látni, hogy néhány régi "szokás" a játék…

Interjú Toni Freirével a penya mozgalomról, múltról és jövőről

Július 25-27-ig tartják az elnökválasztás a Penyák Világföderációja, azaz minden nem katalán és spanyol székhelyű penyát átfogó föderációnál. Ebből az alkalomból kérdeztük Antonio Freirét, a föderáció eddigi elnökét a múltról és jövőről, hiszen ő is újra indul az elnöki posztért.  A Penya Blaugrana Budapest, az eddigi egyetlen magyarországi penya is…

Fradi-Barça élőben, avagy értékelő-élménybeszémoló a Puskás Arénából

Bár a koronavírus járvány miatt (sajnos) egy szurkolók nélküli meccsen, de a hazai média egyik akkrediált képviselőjeként az Eurobarca.hu is képviselte magát a Barcelona és a Ferencváros budapesti BL fellépésén. Helyszíni élmények és benyomások a Puskásból címszavakban - de a fagyhalált nem vállalva már otthonról összegezve őket.  🔴 Egyszerre vagyunk…

Közös meccsnézés a Napoli ellen!



Utolsó napok: Péntekig még Penya tag lehetsz 2020-ra!

Ha mindened a Barça, de még nem vagy tagja Magyarország egyetlen hivatalos szurkolói klubjának, de szeretnéd, ha a 2020-as év egészére lenne tagságod, szeretnél FC Barcelona által kiállított tagsági kártyát utaznál a jövőben akár idegenbeli, akár hazai meccsekre átlag 15%, de időnként akár 20-25% kedvezménnyel, itt az utolsó esélyed!  Az…

Közös meccsnézés a Napoli ellen!

Február 25-én, kedden este közös meccsnézés a Moha Caféban a Napoli elleni BL-odavágón. Gyere el, szurkoljuk ki együtt a győzelmet! :) Az esemény teljes leírása a linkre kattintva elérhető.

Szurkolói találkozó szombaton!

„Nézd! Ott van Ter Stegen” – Slavia-Barça testközelből

Október 23-án, szerdán Prágában vendégszerepelt a Barcelona a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, a mérkőzést pedig sok magyar szurkoló - köztük én is - a helyszínen tekintette meg a Penya Blaugrana Budapest első közös túrájának köszönhetően. Buzdításunkat végül siker koronázta, és a katalán csapat - igaz, hogy megszenvedve, de - 2-1…

PBB: már Dortmund is kipipálva

A Masia eljön Magyarországra is – Jelentkezz!

Az első magyar FC Barcelona szurkolói klub, a Penya Blaugrana Budapest kötelességének tekinti, hogy segítse a katalán egyesület bárminemű régiós kezdeményezését, így az alábbiakban szeretné felhívni a fiatal labdarúgó generáció figyelmét az alábbi lehetőségről. A katalán klub ugyanis képzést biztosít Magyarországon a 'Barça Academy Hungary' intézményen keresztül, utóbbi közleményét tesszük…

Komoly szerepben a PBB

PBB: nézzük együtt a Liverpool – Barça visszavágót!

Kedd este az FC Barcelona sorsdöntő mérkőzést játszik a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Liverpool ellen az Anfielden, így a Penya Blaugrana Budapest közös meccsnézést szervez a találkozóra. Alább az első hivatalos magyarországi FC Barcelona szurkolói klub meghívóját olvashatjátok.      Eljött a szezon döntő szakasza, ezért itt az újabb…

98.299 néző az elődöntőben

Amely egyben a szezon legjobb nézőszáma. Ebből 21-en a Penya Blaugrana Budapest tagjaiként lehetnek ott a Camp Nouban.

Benne lennél egy közös utazásban? – KÉRDŐÍV

A Penya Blaugrana Budapest szeretné kiterjeszteni a fő tevékenységi körét, és belevágna az utazásszervezésbe a tagjai számára. Ehhez azonban az egyesületnek tudnia kell, mire is van kereslet és mit tartanak fontosnak az első magyar hivatalos Barça szurkolói klub tagjai. Alább az egyesület nyílt levele a tagjaihoz.      "Kedves tagjaink,…

96.708 néző a Manchester ellen

Ez új rekord a szezonban, az esetleges elődöntőben sem lesz könnyű túlszárnyalni. Az idény eddigi csúcsa a Real Madrid elleni októberi bajnoki volt 93.265 fizető nézővel. Ebből a közel 97 ezer emberből hozzávetőlegesen 35-en a Penya Blaugrana Budapest tagjai voltak, és a Penya által vásárolt kedvezményes jegyekkel jutottak ki a meccsre.