Lesz három Clásico két hét alatt?

A Barcelona és a Real Madrid is három góllal nyert a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján, így mindkét spanyol csapat kedvező helyzetből várhatja a visszavágóját. Ha mindkét együttes továbbjut, izgatottan figyelhetik az április 13-i sorsolást.

Amint az ismeretes, május 6-án tartják a La Ligában a bajnoki Clásicót a Camp Nouban, a Bajnokok Ligája elődöntői pedig április 24/25-én és május 1/2-án lesznek. Így bár hipotetikus esetről van szó, akár az is előfordulhat, hogy három Clásicót rendeznek kevesebb, mint két hét leforgása alatt, ha bejutnak mindketten a négy közé, és összesorsolják őket…

Hasonlóra a 2010-11-es szezonban már volt példa, akkor rendeztek négy Clásicót rövid időn belül – egészen pontosan 17 nap alatt-, hiszen akkor a két csapat találkozott a Ligában, a BL-ben és a kupadöntőben is, így nem ez lehetne az első ilyen eset a történelemben.