Végeredmény: Alavés – Barcelona 0-1

A Barça ugyan végig nagy mezőnyfölényben játszott az Alavés vendégeként, de a helyzetek kialakításában ezúttal sem jeleskedett, nem volt meg az ötlet és a kellő kreativitás a játékban, amire szükség lett volna az ellenfél kapuja előtt, azonban végül egy hajrájában szerzett találattal így is sikerült begyűjteni a három pontot: a 87.percben Jordi Alba remekül indította Ferran Torrest, aki nagyszerűen centerezett középre Frenkie de Jong elé, a holland középpályásnak pedig már csak az üres kapuba kellett gurítania. Ezzel a győzelemmel Xaviék kihasználták a Real Sociedad pontvesztését, feljöttek a bajnoki tabella ötödik helyére, és jelenleg csupán egy pontra vannak a Bajnokok Ligája indulást jelentő pozícióktól. Most két hét szünet következik, aztán február 6-án, vasárnap a Barça az Atlético Madridot fogadja majd a Camp Nouban, az a rangadó sok mindenről dönthet, kulcsfontosságú lesz az a találkozó.