Végeredmény: Barcelona – Juventus 2-2

A Barça az amerikai túra során a harmadik akadályt már nem tudta sikerrel venni, az Inter Miami és a Real Madrid legyőzése után a Juventus ellen már nem jött össze a mutatvány. Ousmane Dembélé nagyon élt ma, remekül játszott, gyakorlatilag kétszer villant meg és mindkét helyzetét gólra váltotta, mindezt úgy, hogy előtte nem kevés Juventus védőnek okozott gondot a cseleivel és a gyorsaságával, a túloldalon azonban a francia szélső villanásaira Moise Kean révén az olaszok mindkét alkalommal tudtak válaszolni. Xavi Hernández együttese valamelyest mégis közelebb állt a győzelemhez, de a szerencse nem igazán volt ma a csapat mellett: előbb Raphinha szabadrúgásból, majd néhány másodperccel később Ansu Fati egy pimasz, váratlan emeléssel szintén a kapufát találta el, egyik esetben sem tudott erre reagálni Perin, így amennyiben az egyik labda egy picit beljebb megy, tehetetlen lett volna. A találkozó hajrájában leginkább Memphis előtt adódtak lehetőségek, de ezekkel nem tudott élni a holland, így maradt a döntetlen. Folytatás vasárnap, hajnalban, a New York Red Bulls ellen az amerikai túra zárásaként.