A Barça győzelemmel búcsúzik a Camp Noutól Sergio Busquets és Jordi Alba utolsó hazai mérkőzésén a klub színeiben. A vezetést nagyon hamar, szinte egyből a középkezdést követően megszerezték a katalánok: egy szépen kijátszott akciót Ansu Fati váltott gólra közvetlen közelről, miután Gavi átadását csupán az üres kapuba kellett gurítania. Nem sokkal később a vendégek játékosa, Amath egy indokolatlan szituációban úgy odacsúszott Baldénak, hogy elszakadt a jobb bokájának oldalszalagja, emiatt akár 10 hetet is kihagyhat. Nem csoda, hogy nem tudta a saját lábán elhagyni a pályát. Ezután a gránátvörös-kékek, akik az egész találkozón nagy mezőnyfölényben játszottak, továbbra sem vettek vissza a tempóból: Ansu Fati a 24. percben újabb gólt szerzett, ezúttal Lewandowski előkészítése után, a végeredményt pedig a második félidőben Gavi állította be egy távoli lövés után.

Végeredmény: Barcelona – Mallorca 3-0
Az Eurobarca.hu website-on található tartalom a Vaskerék Consulting Kft. szellemi tulajdona. A Vaskerék Consulting Kft. weboldalain található tartalmak különböző nemzetközi médiák információinak felhasználásával, de nem azok fordításával készülnek. A szerkesztők a hiteles tájékoztatásba vetett hitükkel arra törekednek, hogy különböző információk és a saját véleményük alapján olyan egyedi tartalmat alkossanak, amely hitelességében és minőségében messze túlmutat a hírügynökségek által szolgáltatott tartalomnál. A Vaskerék Consulting Kft. fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik. A Vaskerék Consulting Kft. előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos az oldal tartalmának feldolgozása és értékesítése. A szájtok tartalmának további felhasználása, terjesztése, adatbázisban történő tárolása, letölthetővé tétele, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A Vaskerék Consulting Kft. követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
- Televíziós csatornák és rádióállomások kötelesek közzé tenni az információik forrását minden egyes hírközlés esetében.
- A nyomtatásban megjelenő sajtótermékek kötelesek minden egyes átvett információ bevezetőjében, és a szöveg végén is megjelölni a forrásukat.
- Az internetes lapok kötelesek minden egyes átvett információ bevezetőjében, és a szöveg végén is megjelölni a forrásukat, valamint ezeket hiperlinkkel ellátni, és a forrás főoldalára irányító hivatkozással ellátni.