Végeredmény: Bayern München – Barcelona 2-0

Nem sikerült megszakítani a sorozatot, a Barcelona a története során még soha nem tudott nyerni Münchenben, ez ma sem jött össze. Hiába voltak nagy mezőnyfölényben és volt számos lehetőségük a katalánoknak, különösen az első félidőben, ezeket nem sikerült kihasználniuk, Lewandowski a helyzeteit a mai nap folyamán nem tudta értékesíteni, ahogyan a többiek sem. A második játékrészre egy fokozottal feljebb kapcsolt a Bayern, amely egy rövid oldalra érkező szöglet után Lucas Hernández fejesével szerzett vezetést teljesen váratlanul, ez pedig annyira elvette a Barça játékosok önbizalmát, hogy ezután fejben szétestek, néhány perccel később pedig Sané senkitől sem zavartatva gyakorlatilag Ter Stegen kapujáig gyalogolt, majd a kapuba gurított. Innentől kezdve nem volt több kérdés és az, amit Xaviék az első félidőben felépítettek, azt a másodikban néhány perc alatt sikerült lerombolni, a bajorok ugyanis gólra váltották az előttük adódó esélyeket, míg a túloldalon Pedri volt a legközelebb a gólhoz, de csak kapufáig jutott. A tavalyi párharchoz képest játékban egyértelműen látszik a fejlődés, de ez az eredmény tekintetében még nem mutatkozott meg. Folytatás szombaton a válogatott szünet előtt az Elche ellen a Camp Nouban.