Az életéért küzdő Celta Vigo a spanyol bajnokság utolsó fordulójában otthon tartotta mindhárom pontot a Barcelona ellen, amelynek így nem jött össze az újabb kapott gól nélküli mérkőzés, ez pedig azt jelenti, hogy Ter Stegen ugyan beállította Liaño rekordját az elmúlt játéknapon (1993/94, a Deportivóban 26 ilyen meccs egy idényen belül), de megdönteni nem tudta azt. Látszott, hogy melyik csapat számára van tétje a meccsnek, a hazaiak minden egyes labdáért megküzdöttek és nagyon támadószelleműen kezdték a meccset, de a Barçának is megvoltak a lehetőségei, Franck Kessié egy érvénytelen találatig és egy nagy lehetőségig, Lewandowski pedig egy kapufáig jutott a Celta Vigo vezetést jelentő gólja előtt, amit az első félidő végéhez közeledve Frenkie de Jong labdavesztése után Gabri Veiga szerzett, aki aztán a második játékrészben újfent eredményes tudott lenni, akkor egy éles szögből érkező beadása végül a katalánok kapujában kötött ki. Már Gabri Veiga második találata előtt beküldte csereként a pályára Dembélét és Ansu Fatit Xavi, akik egy gólt is összedobtak, ha már lehetőséget kaptak: a francia középre érkező beadását Ansu értékesítette fejjel a hajrában, aki a Mallorca elleni dupláját követően ismét eredményes tudott lenni, ez a mai nap folyamán csupán a szépítésre volt elegendő. Vereséggel zárta a Barcelona tehát a 2022/23-as szezont a Balaídosban, ahol a legutóbbi kilenc látogatása alkalmával mindössze egyszer tudott nyerni (négy vereség és négy döntetlen mellett).