Végeredmény: Villarreal – Barcelona 3-4

Lehet hogy már most láttuk az idény meccsét? Legalábbis az egyiket egészen biztosan. A Barça egy igazán fordulatos, eseményekben és mindenekelőtt gólokban gazdag mérkőzésen verte a Villarrealt az Estadio de la Cerámicában. A Villarreal kezdett veszélyesebben, ennek ellenére gólt a Barcelona szerzett, ráadásul kettőt is az első negyedóraban: előbb a ma is szenzációs Lamine Yamal beadását Gavi váltotta gólra fejjel, nem sokkal később pedig Frenkie de Jong értékesített egy ziccert közvetlen közelről. A kétgólos hátrány tudatában a sárga tengeralattjárónak kockáztatnia kellett, amely még a félidő vége előtt Foyth és Sorloth góljaival egyenlíteni tudott, a második játékrész elején pedig fordítani is Baena révén. A hajrában jött a csereként beálló Ferran Torres, aki most már lassan a szokásához híven ismét betalált, ő küzdött meg a legjobban egy labdáért, amit aztán a kapuba vágott, majd jött Lewandowski, aki megszakította a leghosszabb góltalansági sorozatát a Ligában a Barcelona játékosaként (4 meccs) Lamine Yamal kapufája után. Folytatás vasárnap az Osasuna vendégeként.