La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.27. 10:02:53

Ma délután 5-től ugyebár Barça B-Eibar, a vendégek ugyanannyi ponttal állnak a tabellán, mint az Eusebio-csapat, annyi a különbség, hogy ők kevesebb gólt rúgtak eddig, viszont kevesebbet is kaptak. Utóbbi három meccsükön viszont nyeretlenek, jó lenne, ha ez a sorozat nem most szakadna meg. :D

A B várható kezdője: Masip - Gabarrón, Sergi Gómez, Bagnack, Planas - Edu Bedía, Ilie, Espinosa - Dani Nieto, Sandro Ramírez, Joan Román.

Stream majd lesz ITT.
Chino írta:Valószínűsíthető volt, ennek ellenére örülök hogy hosszabbítanak vele. Kíváncsi leszek jövőre mit fog alkotni a másodosztályban.
Akár már idén is láthatjuk néhányszor, legalábbis remélem, eddig ugyan csak két meccsen cserélte be Eusebio, de ha folyamatosan ilyen jól teljesít a Juvenilben és a mini-BL-ben is, akkor lehet rá esély, hogy többször kerül fel a B keretébe ideiglenesen. :)
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8661
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2013.10.27. 00:23:58

Gareth Tello írta:A SPORT szerint a Barça új szerződést fog ajánlani Sanabriának, semmiképpen sem szeretnék hagyni, hogy az utóbbi időben fenomenális formában lévő paraguayi csatár máshol folytassa pályafutását.
Valószínűsíthető volt, ennek ellenére örülök hogy hosszabbítanak vele. Kíváncsi leszek jövőre mit fog alkotni a másodosztályban.
Forca Barca!!!!
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.25. 15:01:54

A SPORT szerint a Barça új szerződést fog ajánlani Sanabriának, semmiképpen sem szeretnék hagyni, hogy az utóbbi időben fenomenális formában lévő paraguayi csatár máshol folytassa pályafutását.

Rengeteg tehetséges támadó van továbbra is a B-ben és lejjebb is, remélem, ki fognak kerülni olyanok az akadémiáról, akik a nagycsapatban is rendszeresen szerepelhetnek majd :) Annak meg pláne örülnék, ha Sanabria lenne az egyik ilyen. 8)
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12259
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2013.10.24. 20:29:01

Na a világbajnokság neki ugrik, nagyon úgy néz ki. Szegény embert még az ág is húzza. Jobbulást :)
Kép
"And my heart will leave you never."
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15891
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2013.10.24. 20:28:16

Chino írta:
Mit csinált? Leesett a kispadról? Edzésen azért nem szoktak ilyen sérüléseket összeszedni. Egy-egy húzódás rendben van, de ez elég durva.

Xavi hogy sérült meg 2005-ben? pont edzésen,keresztszalag szakadás. Semmit nem kell hozzá csinálni,rossz mozdulat,leragad a láb,stb.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8661
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2013.10.24. 20:24:06

csababarca írta:
bence-barca írta:barcastuff ‏@barcastuff
Official: Jonathan dos Santos will undergo a knee operation on 5 November, he will be out for 6 months #fcblive


Mi a fene történt vele, h ennyi időre kidőlt?
Térd-6 hónap...
ez keresztszalag szakadás.

Mit csinált? Leesett a kispadról? Edzésen azért nem szoktak ilyen sérüléseket összeszedni. Egy-egy húzódás rendben van, de ez elég durva.
Forca Barca!!!!
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15891
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2013.10.24. 20:09:35

bence-barca írta:barcastuff ‏@barcastuff
Official: Jonathan dos Santos will undergo a knee operation on 5 November, he will be out for 6 months #fcblive


Mi a fene történt vele, h ennyi időre kidőlt?
Térd-6 hónap...
ez keresztszalag szakadás.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.24. 20:05:05

barcastuff ‏@barcastuff
Official: Jonathan dos Santos will undergo a knee operation on 5 November, he will be out for 6 months #fcblive


Mi a fene történt vele, h ennyi időre kidőlt?
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.22. 16:48:04

Gólgazdag meccs lett a végére, 5-2 ide a 90. percben. :lol:

És ott a hatodik, micsoda emelés! :shock:

El Haddadi és Sanabria is duplázott. =D>

6-2 a vége, így a csapat három forduló után százszázalékosan, 12-4-es gólkülönbséggel vezeti a H csoportot. :) Sanabria és El Haddadi pedig 4-4 góllal a góllövőlista második helyén áll.
corol
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1203
Csatlakozott: 2011.04.06. 20:08:57

2013.10.22. 15:55:08

Aztán megvan a harmadik is. =D> bravo.
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.22. 15:30:05

Lego írta:Be is köszöntek :lol:

23. perc 1-2
Hajrá!
Mondom én. 8) :lol:

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felállnak a kicsik (a Milan szerzett ugyebár vezetést a 16. percben). =D>

Visca!
Lego
Jugador del Barça
Hozzászólások: 187
Csatlakozott: 2012.01.26. 21:59:44
Tartózkodási hely: Maglód

2013.10.22. 15:24:34

Gareth Tello írta:Sanabria és El Haddadi is kezd, érdemes lesz figyelni rájuk.
Be is köszöntek :lol:

23. perc 1-2
Hajrá!
Sajnos minden klubnál csoportosul egy maroknyi idióta, aki arra törekszik, hogy bemocskolja más csapatok hírnevét" – Brendan Rodgers.
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.22. 14:41:37

Hamarosan Milan-Barça az ifi (U19-es) BL-ben is. :)
A mecset élőben lehet nézni majd itt: http://www.youtube.com/watch?v=y5wR8LHxbkM" target="_blank

szerk.: Sanabria és El Haddadi is kezd, érdemes lesz figyelni rájuk.
Avatar
shutterisland
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4070
Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
Tartózkodási hely: bcs.

2013.10.20. 21:42:13

nem lesz gond a bennmaradással, más célja meg kis túlzással nem is lehet ennek a csapatnak.
feljutni úgy se lehetne, onnantól kezdve pedig szinte mindegy, hogy hanyadikok vagyunk.
persze mindig jó nyerni, és a castilla előtt is KELL végezni, de ennyi.

ha már fiatalok, deulo most se játszott, kezdem temetni ezt a kölcsönadást.
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.20. 13:56:27

3-2 lett a vége, Bedía és Sandro Ramírez után Joan Román is betalált.

Gyönyörűek voltak a gólok különben, Bedía fantasztikus szabadrúgásgóllal szépített, aztán Espinosa nagyon iniestásan vitte el a védő mellett, majd adott gólpasszt Sandrónak, a végén meg Román gólja a pont volt az i-re. :D

http://www.youtube.com/watch?v=J2RhHmgzsLY" target="_blank

Így a csapat feljött a tabella 13. helyére, ez a helyezés nyilván változhat még a mai mérkőzések eredményétől függően.

Jövő héten a 18. helyen álló újonc Eibar látogat a Miniestadíba, otthon kell tartani a három pontot, nincs mese.
Erxy
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1368
Csatlakozott: 2012.03.31. 11:23:18

2013.10.19. 18:36:28

444 perc után szerzett gólt a B csapat. És ott a második: Sandro! Espinoza adta a gólpasszt! :wink:
Kép
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.19. 18:29:48

Az első félidő 29. percében Deportivo Alavés 1-1 Barça B.

Viguera góljára Edu Bedía válaszolt a 23. percben.

A kezdő: Masip - Gabarrón, Ilie, Bagnack, Planas - Edu Bedía, Samper, Espinosa - Dani Nieto, Sandro Ramírez, Denis Suárez.

Stream: KATT

Nagyon kéne már egy győzelem! Visca!

szerk.: Sandro! Gyönyörű! 8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Gareth Tello 2013.10.19. 18:36:40-kor.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8661
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2013.10.18. 16:21:52

Barcaman1993 írta:
egoland írta:Még egy fiatal tehetség akire Martino is felfigyelt.

http://barcanoticias.blog.hu/2013/10/16" target="_blank ... l_videoval
Ügyes a srác, de ami a vidiben és a Depor elleni meccsen is tökéletesen látszik/látszott, hogy nagyon az alapvonal felé cselez, amivel nagyon kiszámíthatóvá válik. Jó itt az Espanyol utánpótláscsapatának védője ezzel nem tudott mit kezdeni, de egy komolyabb védő ezt hamar kiismerné.
Ez igaz, de többször mozgott befelé és ott kapta a labdát amiből vezethette a védőre a labdát. A testfelépítése is nagyon jó. Bár nem túl magas elég masszív, nem könnyű elnyomni, ennek ellenére az indulósebessége figyelemre méltó, ez pedig elég ritka. Mondjuk sok következtetést nem lehet levonni, mert még nem sokat játszott, majd ha 3-4 találkozót végigtolt tisztább képet kapunk róla.
Viszont egyelőre nagyon biztató, lehet, hogy nem kerül fel a nagycsapathoz, de legalább van egy újabb játékos akiben reménykedhetünk.
Forca Barca!!!!
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2013.10.18. 15:30:28

Barcelona youth training:
http://youtu.be/XSmcdqjH09I" target="_blank
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
Barcaman1993
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3899
Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07

2013.10.17. 08:27:12

egoland írta:Még egy fiatal tehetség akire Martino is felfigyelt.

http://barcanoticias.blog.hu/2013/10/16" target="_blank ... l_videoval
Ügyes a srác, de ami a vidiben és a Depor elleni meccsen is tökéletesen látszik/látszott, hogy nagyon az alapvonal felé cselez, amivel nagyon kiszámíthatóvá válik. Jó itt az Espanyol utánpótláscsapatának védője ezzel nem tudott mit kezdeni, de egy komolyabb védő ezt hamar kiismerné.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
Avatar
egoland
Barça C
Hozzászólások: 21
Csatlakozott: 2013.01.30. 00:02:37

2013.10.16. 19:54:49

Még egy fiatal tehetség akire Martino is felfigyelt.

http://barcanoticias.blog.hu/2013/10/16 ... l_videoval" target="_blank
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.16. 08:44:13

A 17 éves Sanabria tegnap bemutatkozott a paraguayi felnőttválogatottban, bő félórát kapott Kolumbia ellen! :) (Igaz, Paraguay kikapott 2-1-re, amivel jelenleg is a selejtezőcsoport utolsó helyén áll a csapat.)

szerk.: A legfrissebb top5: http://www.youtube.com/watch?v=h7DsTY9OWPo" target="_blank
Egy emelés, három szóló és egy gyönyörű távoli lövés. 8)

szerk. 2.: Tottenham coach Villas-Boas, who was in Barcelona on Saturday, has asked his club to make enquiries about B winger Adama Traoré (17). [md]
Sőt... :lol:
Besides Tottenham's Villas-Boas, there were scouts of 14 other clubs at Barcelona B-Deportivo, including Udinese, Everton and Man City. [md] :lol:
Wenger papa is nyilván belopózott álruhában.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Gareth Tello 2013.10.16. 19:57:06-kor.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8661
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2013.10.14. 21:38:57

Igazából Eusebio egy masszív kezdőt sem igazán talált meg, ami nem hiszem hogy az ő hibája lenne. Olyan sok új ember érkezett, akik stabil kezdők is lehetnének, hogy egyelőre próbálgatni kell. Abban egyetértek GT-vel, hogy Samper a csapat egyik legjobbja ebben a szezonban. Nagyon éretten játszik, el tudnám majd képzelni Busi utódjaként.
Denis is most kezd csak ismerkedni, de látszik hogy nagyon illik ebbe a koncepcióba.
Egyértelmű, hogy hagyni kell még őt dolgozni, ezek a játékosok nagy része 1-2 évig még biztos a keze alatt lesz. Adama, Samper, Bagnack, Dongou még mind 17-18 évesek, de Denis is csak 19, hogy csak a legnagyobb tehetségeket említsem. Nem lehet mindenki Messi.
Ez a generáció inkább jövőre fog robbantani szerintem.

AVB meg remélem nyaralni jár Barcelonaba. Viccet félretéve Sampert szerintem nem engedik el, Espinosa már sanszosabb, de nem hiszem hogy sokkal több esélye lenne ott a játéklehetőségre mint nálunk, viszont számomra ő egy nagy kérdőjel.
Masip pedig szép karriert futhat be szerintem bárhol, ha az idei teljesítményét állandósítani tudná.
Forca Barca!!!!
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2013.10.14. 16:50:24

Így van, jól írták a kollégák, türelmesnek kell lenni Eusebióval és a csapattal, meglehetősen nehéz feladat pótolni Rafinhát, Deulofeut és a többieket, igencsak átalakult az együttes a nyáron, idő kell még, amíg összeérnek.
De én pozitívan látom a dolgokat egyelőre, minőségi játékosok érkeztek másik csapatokból (Dani Nieto, Denis Suárez), illetve kerültek fel a Juvenilből (Samper, Sandro Ramírez).
Espinosa sokszor jól tudja mozgatni a gárdát, Samper nálam eddig kb. a szezon legjobbja, Nieto és Joan Román nem rossz elöl, Denis Suárez kezd beérni, van két fiatal, tapasztalatlan, de rendkívül tehetséges középcsatár (Dongou és Sandro Ramírez), illetve két még fiatalabb szélső, akikben én sokat látok (Sanabria és Adama Traoré), a védelem ugyan még közel sem tökéletes, köszönhetően annak is, hogy hárman is sérültek a bekkek közül, de amint felépülnek, és a többiek is ki tudják hozni magukból a legjobbat, szerintem itt is javulni fog a helyzet. És ne felejtsük ki a sorból Masipot sem, aki eddig fantasztikusan véd.
Game90 írta:Tottenham coach Villas-Boas was in Barcelona today to watch midfielders Sergi Samper and Javier Espinosa and keeper Jordi Masip. [dailymail]
Azt hittem, legalább valami védőt néz... :D
Samper abszolút esélytelen, Espinosára szerintem nincs szükség, így is tömve vagyunk a középpályán, Masip meg legfeljebb második számú kapusnak jöhetne Lloris mögé, ehhez meg nem tudom, mennyire lenne kedve.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8661
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2013.10.14. 16:04:00

Rinku írta:
Lionel85 írta:Barcelona Atlétic - Deportivo La Coruna 0-1, zsinórban ez volt a negyedik vereség. Lassan el lehetne gondolkodni a hogyan továbbról Eusébióval kapcsolatban... Lassan esnek vissza a srácok a tabellán, jó lenne nem kizuhanni!
Szerintem túl korán kongatod a vészharangot. Zsinórban három 1:0-s vereség, nem a világvége. Premier League csapatok tudnak rosszabb sorozatot csinálni, mégsem dől a világ. Egy hullámvölgy miatt még nem kéne kirúgni senkit, főleg nem olyat, aki amúgy színvonalas és jó munkát végez a csapat élén. Annyira ugyan nem követem az utánpótlás fejleményeit, mint GT, vagy más fórumtársak, de amit eddig tapasztaltam a B csapatról, az pozitív előjelű. Október közepén gondolkodni az edző menesztéséről... Puffadásod van? Túlzottan megártott ezen mennyiségű siker, túlzó a jóllakottság? Kérlek... :)
Pontosan. Az utóbbi két meccs is olyan volt, hogy simán hozhattuk volna, csak vagy a szerencse pártolt el tőlünk vagy dekonctráltak voltak a kapu előtt. Ami inkább aggasztó, hogy a góllövés nem nagyon megy. Utoljára a Castillának köszöntünk be. Pedig nagyon jól kezdtünk, Nieto is fosta a gólokat aztán elszakadt valami, bár ehhez hozzájárult, hogy Dongou lesérült, ennek ellenére itt vannak a gondok.
A védelmünk elég stabil, a Depornak sem hagytunk sok lehetőséget.

Eusebiot annyiban megvédeném, hogy szinte teljessen új csapatot kellett építeni. Luis alberto, SR, Rafinha, Deulofeu helyét irgalmatlanul nehéz betömni. Az a gerinc, ami tulajdonképpen vitte a csapatot egy az egyben hiányzik. Egyelőre még ő is keresi a saját csapatát, időt kell hagyni. Ez nem olyan, mint akármelyik felnőtt keretnél, hogy megvan az alap, évente cserélődik max 2-3 játékos, de a helyükbe érkeznek hasonló kvalitású emberek. Itt szezonról szezonra új csapatot kell építeni, nagyrészt olyanokból akik még csak most kerülnek fel az ifiből.
Az pedig, hogy milyen generációt kap szintén változó.

Én bízom bennük, minden esély megvan hogy a tabella első felében végezzenek, ráadásul nagyon együtt van a liga, egy győzelemmel, akár 6-7 helyet is lehet ugrani.
Forca Barca!!!!
Válasz küldése