2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Én azt gondolom, hogy sokkal erősebb a PSG, a középpályán mindenképpen. Már az első meccsen is 60-40 százalék volt a labdabirtoklási arány, a javukra. Számomra is no name arcok ezek, ami azért is van, mert a labdarúgást már nem követem úgy, mint korábban. Ezek számomra is no name emberek, ami viszont szintén biztos, hogy mi meg tele vagyunk túlhájpolt, felfújt játékosokkal, akiket mi kiáltottunk ki világklasszisnak, de máshol nem jegyzik őket, és Párzsban ők legalább annyira no name arcok, sőt, valószínűleg no name-ebbek, mint számunkra egy Vitinha.
mikor Messi a csapat megrontója és az edző nem tud vele mit kezdeni, elküdjük....erre a végeredmény hogy egy Lewandowskival sem tudunk mit kezdenibence0330 írta: ↑2024.04.16. 23:55:21Lewybe tört bele a bicskája leginkább, az egész szezonban. Hónapok voltak, mikor nem volt értelmes megmozdulása a pályán, és bár jelenleg lehet, hogy jelenleg kezdő szint, nem minden meccsen lehozhatatlan 90 perces. Túl nagy név volt neki szerintem.
A másik sajnos DJ. Eleve nem Christensen szint hátul sajna, visszatérés után még kevésbé, de amikor egészséges volt, kísérletezés nélkül garantált 90 perc.
Yamal lehozását még megérteném, mert a kicsi úgysem bírta volna sokáig erővel, persze jó lett volna ha még fél órát a pályán van, mert alighanem életveszély lett volna még egy darabig, de a fentiek miatt azt a döntést megértettem.
Simán Pedrit kellett volna lehozni, Raphinhát hátravinni a középpályára. Nem atomfizika, hogy ha az egyetlen játékost lehozod, aki valami támadást meg tud csinálni, akkor nem fogsz több gólt lőni.bence0330 írta: ↑2024.04.16. 23:55:21Lewybe tört bele a bicskája leginkább, az egész szezonban. Hónapok voltak, mikor nem volt értelmes megmozdulása a pályán, és bár jelenleg lehet, hogy jelenleg kezdő szint, nem minden meccsen lehozhatatlan 90 perces. Túl nagy név volt neki szerintem.
A másik sajnos DJ. Eleve nem Christensen szint hátul sajna, visszatérés után még kevésbé, de amikor egészséges volt, kísérletezés nélkül garantált 90 perc, és sajna itt nálunk messze nem olyan jó ő, hogy ez jogos legyen, sőt. Nálam ő most sima csere, akármennyit keres.
Yamal lehozását még megérteném, mert a kicsi úgysem bírta volna sokáig erővel, persze jó lett volna ha még fél órát a pályán van, mert alighanem életveszély lett volna még egy darabig, de a fentiek miatt azt a döntést megértettem.
Nagyon-nagyon szomorú, ha tényleg ezeket volt képes nyilatkozni. A két meccs alapján inkább nekünk kedveztek a bírók, az első meccsen mindenképpen. Szerintem a bíró nem tehetett mást Araujo esetében és a tizenegyesnél sem. És már bocsánat, bár nem hallottam mit üvöltött magából kikelve, de szétrúgja a táblát, mégis mi a fenét kell csinálni ilyenkor vele? Lehet azt mondani, hogy lehetett volna a bíró tekintettel a helyzetre, a felfokozott hangulatra, de semmi szigorúság nem volt ebben az ítéletben.
Jobban jártunk volna, tudtommal már nincs dupla lesújtás ezért ha büntető akkor nem piros.gránit írta: ↑2024.04.16. 23:43:46A bírónak megköszönhetjük, hogy Araújo kiállításánál nem büntetőt fújt be. A kontakt még a büntetőterületen kívül kezdődött, de a szabálytalanság szerintem már a büntetőterületen belül történt. Én 11-est fújtam volna, a játékvezető megkönyörült rajtunk, és nem akarta idejekorán eldönteni a párharcot. 60 perc volt még hátra, egy gólos előnyben voltunk. Nem volt lehetetlen küldetés. Nem lett volna, ha lett volna forgatóköknyvünk arra az esetre, ha az ellenfél 65-70%-ban birtokolja a labdát.
Amikor megláttam a kezdő összeállítását, már nagyon aggódtam, de Jong és Pedri egy olyan meccsen, amikor az ellenfél valószínűleg többet fog támadni, mint mi, nagyon nem nézett ki jól. Azt tudtam, hogy Christensen nélkül nehéz lesz, ezért írtam már jó ideje, hogy a bajnokikon Cubarsí-t vkp-ként kellett volna játszatni, hogy részünkről legyen egy kis dominancia a mezőnyben, fel tudjuk venni a mezőnyben a kesztyűt. A többit a BL-topic-ban részletesen kifejtem, ami Xavit illeti, itt el is vesztette a párharcot. Voltak nagy újításai, mint Raphinha belső támadóköéppályásként játszatása, ami előnybe is hozott minket a párharc során. Christensen vkp-ként játszatása tavasszal olyan stabilitást adott, amit rég nem láttunk már. Cubarsí kiemelése nagy lépés volt. Itt viszont az egész tavaszt lerombolta ezzel a rossz összeállítással. Nagyon gyengék voltunk mezőnyben. Nem fejben voltunk gyengék, minőségben voltunk nagyon kevesek, a PSG pedig a mi játékunkkal vert meg minket.
Luis Enrique az interjúk során határozottan válaszolt arra a kérdésre, hogy melyik edző játszik barcásabb játékot, és határozottan rávágta, hogy ő, meg lehet nézni a labdabirtoklási statisztikákat. Ez sajnos beigazolódott a párharc során, már a kiállítás előtt is, már az első meccsen is. Az első meccsen a Raphinha-faktor még megmentett minket, Christensen pedig pár perc alatt többet adott, mint ma Pedri és de Jong együttvéve, ma viszont Christensen nélkül, stabilitás nélkül feltett kézzel álltunk ki a visszavvágóra, és lemészároltak minket.
A középpályán sokkal erősebb volt a PSG ezzel az összeállítással, nagyon kell majd egy építkezni és rombolni is tudó vkp a nyáron. Elől pedig már sokszor leírtam, kell a csatár. Hiába írjuk le újra és újra, hogy kilóra megvagyunk. Minőségre nem. Ha ennél tovább akarunk jutni, akkor a százezer éves Lewandowski helyett kell majd egy pályafutása csúcsán levő, nem 12 éves és nem 92 éves csatár, egy igazi gólvágó is.
davi10 írta: ↑2024.04.16. 15:16:07Most az a kérdés, hogy nagyobb támogatottsága lenne-e valakinek, aki továbbmegy a BL-ben, mint aki győztes odavágó után hazai pályán kiesik?ab1daL írta: ↑2024.04.16. 10:26:37Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék (ne legyen így), hogy ha kiesnénk ma, aránylag simán, hétvégén még a Madrid is megverne, akkor is ekkora támogatottsága lenne-e annak, hogy Xavi maradjon?!Én mellette vagyok, bár tényleg kellett valami löket amikor bejelentette, hogy távozik, mert már elég nagy gödör volt akkor, de szerintem ha mindez megtörténne, amit fentebb írtam, akkor ismét mindenki húzná elő, hogy hát jobb is hogy megy, ne maradjon, stb...
![]()
![]()
Szerintem rendben van, hogy Xavi-nak saját kezében van a döntés. A csapat egyértelműen előrelépett, talán a legeredményesebb periódusát éli amióta Ő itt van, és a megszólalásokból az jön le, hogy a játekosok is jól érzik magukat. Ha Xavi nem érzi magában az erőt arra, hogy ez vele fenntartható lenne még egy szezonra, akkor tényleg menjen nyáron pihenni. Szerintem nála a saját nyugalma mellett ugyanakkora tényező, hogy a csapatnak menjen, és ha érzi a projektben az előrelépést, és Ő is bírná, akkor maradni fog.
Majd a döntőben elverjük őket, másnap be fog kopogtatni a megüresedett poziért
Most az a kérdés, hogy nagyobb támogatottsága lenne-e valakinek, aki továbbmegy a BL-ben, mint aki győztes odavágó után hazai pályán kiesik?ab1daL írta: ↑2024.04.16. 10:26:37Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék (ne legyen így), hogy ha kiesnénk ma, aránylag simán, hétvégén még a Madrid is megverne, akkor is ekkora támogatottsága lenne-e annak, hogy Xavi maradjon?!Én mellette vagyok, bár tényleg kellett valami löket amikor bejelentette, hogy távozik, mert már elég nagy gödör volt akkor, de szerintem ha mindez megtörténne, amit fentebb írtam, akkor ismét mindenki húzná elő, hogy hát jobb is hogy megy, ne maradjon, stb...
![]()
![]()
Azt mondta azonnal jön, ha hívjuk!Rewolution5 írta: ↑2024.04.16. 14:35:49Pep-et bumerángként elfogadnám. Kinőtte már rég a tili-tolit. Alkalmazkodik a flowhoz, ami sikerre vezethet!Troym írta: ↑2024.04.16. 12:40:30Én a mai eredménytől, vagy egy esetleges BL győzelemtől függetlenül is azt mondom, hogy másik edző kellene következő szezonra.
Látszik Xavin, hogy az idegeit kikezdte ez a pár év, mindenképp pihennie kellene minimum 1 szezont és máshonnan is tapasztalatokat gyűjtenie Európából néhány évig, majd térjen vissza 50-55 éves kora közt, addigra talán igazolhatunk is valakiket Romeukon túl és mindenki megkapja a kérdéseire a választ, hogy egy izmosabb csapattal, több tapasztalattal hogy muzsikál.
Persze ingyen![]()
Pep-et bumerángként elfogadnám. Kinőtte már rég a tili-tolit. Alkalmazkodik a flowhoz, ami sikerre vezethet!Troym írta: ↑2024.04.16. 12:40:30Én a mai eredménytől, vagy egy esetleges BL győzelemtől függetlenül is azt mondom, hogy másik edző kellene következő szezonra.
Látszik Xavin, hogy az idegeit kikezdte ez a pár év, mindenképp pihennie kellene minimum 1 szezont és máshonnan is tapasztalatokat gyűjtenie Európából néhány évig, majd térjen vissza 50-55 éves kora közt, addigra talán igazolhatunk is valakiket Romeukon túl és mindenki megkapja a kérdéseire a választ, hogy egy izmosabb csapattal, több tapasztalattal hogy muzsikál.
Igen ám, de miféle másik edző. Szerintem értelme csak egy neves edző idehozatalának lenne. De ki jön közülük ide, ha nem igazolhat? Ezzel együtt nincs több vesztegetni való idő. Talán az segít, ha megkérdezik az edzőt, hogy kikhez nem ragaszkodik a mostaniak közül, s ha őket eladjuk, talán igazolni is lehet. És szerződtetéskor le lehet szögezni azt az igényt, hogy továbbra is számít a Club a La Masia kiemelkedő tehetségeinek felhozatalához.Troym írta: ↑2024.04.16. 12:40:30Én a mai eredménytől, vagy egy esetleges BL győzelemtől függetlenül is azt mondom, hogy másik edző kellene következő szezonra.
Látszik Xavin, hogy az idegeit kikezdte ez a pár év, mindenképp pihennie kellene minimum 1 szezont és máshonnan is tapasztalatokat gyűjtenie Európából néhány évig.