Kash írta:ozsimiki írta:
Ez erős túlzás.
Ez a Barcelona senki ellen nem könyvelné el bravúrnak az x-et. Főleg,hogy 11vs11 ellen,főleg,hogy nem a legszebb évét élő Milán ellen. Főleg,hogy klasszisok sora lesz így is a kezdőben.
x tökéletes eredmény lenne,de győzelmet szeretnék. Kikapni szerintem nem fogunk, és nem is lesz olyan a meccs képe,h bravúrként kelljen gondolnunk a döntetlenre
FORCA BARCAAA!!!
X-et játszott hazai pályán, ráadásul az sem volt egy tartalékos barca, de majd meglássuk.
Meccs előtt is értetlenkedtem, most csak megerősítette a mérkőzés,hogy miért.
Úgy tűnt,h csak az eredményt figyelted az odavágón,és teljesen abból következtettél,hogy "hát ha otthon csak xeltünk,akkor itt bravúr az x", ez nem egészen így működik. Játék képét is figyelembe kell venni,valamint azt,h ha a Barca odafigyel,és fontos meccs (ez az,h egyértelműsítse az első helyet),akkor ez a Milán nem egy szint ezzel a Barcával. Real,és még 2 csapat kb erősebb náluk biztosan. Persze rajtunk kívül.
Meccstől azt kaptam amit vártam, Messi gól,gólpassz, Xavi is jól nyomta, többiekkel sem volt nagy gondom, Busi szerintem nagyot játszott.
Csoport letudva,ahogy várni lehetett, most fokozottan a bajnokságra,és a nemsokára következő Reál elleni meccsre kell figyelni, szűkíteni kell a különbséget!
FORCA BARCAAA!!!