zeli39 írta:Gratulálni szeretnék,hogy páran megtaláltátok Mascheranot ahhoz meg különösen ,hogy az egész ittlétét megkérdőjelezi valaki.
Egy szavunk sem lehet rá szerintem. Volt olyan szezon, amikor többnyire jobb teljesítményt rakott le és szinte végig magabiztosabb volt, mint Piqué. Aki nem tudta, hogy korábban/ a válogatottban vkp-t játszott/játszik nem mondaná meg, hogy nem védő nálunk az igazi posztja. Ráadásul rengeteg iszonyatosan fontos mentése volt. A becsúszásai is élményszámba mentek.
Songgal is valami hasonlót próbált Pep, de csúnyán besült.
Most már kh ide vagy oda érződik rajta a kor, de ebben a szezonban harmadik számú védőnek tökéletes.
Lehet, hogy Martinezzel előrébb lennénk, minőségben mindenképp. Viszont kicsit luxusnak érzem. Lehet mondani, hogy kell a versenyhelyzet, de egy középhátvéd duót nem túl jó ötlet megbontani és rotálni.
Azt pedig nem lehet elvitatni tőle, hogy relatíve idősen vettük, nem is spanyol, de sok játékosunkkal ellentétben mindent megtett a csapatért és a mezért.