Pár pontban összeszedném az én álláspontomat:
1. Lényegtelen, hogy megnyeri-e azt a semmi Aranycipőt, a lényeg, hogy rúgjon egyet a BL-döntőben, amivel megnyerjük a meccset.
2. Olyan nincs, hogy pótolhatatlan ember. És igen, páran itt rögtön gondolnak Messire, de korántsem pótolhatatlan ő sem. Ennek ellenére, nem azt mondom, hogy nem egy világklasszis, akivel minden könnyebb, de előtte is voltak sikerek, és utána is lesznek. (És most tényleg nem félreérteni, nagyon kedvelem Leót, és elismerem, és kritizálni sem szoktam - ezt sem annak szánom)
3. Kétségtelen, hogy nála jobb csatárunk most nem is lehetne. Hogy miért is? Azért, mert ő lőtte a legtöbb gólt a top bajnokságokban, ha jól tudom. Azért, mert nem egyszer megmutatta már a klub iránti hűségét. Azért, mert Pep érkezése óta olyan a pályán kívül, mint egy kisbárány, a pályán viszont semmit sem változott, ugyanaz a gólerős Eto'o maradt, mint aki volt balhésan. Nem mellékesen pedig, lassacskán 4 éve Messivel focizik együtt, ekkora már azért rendesen kiismerik egymást, ez pedig még jó pár meccset hozhat a jövőben.
4. Lehet kritizálni, sőt kell is. De nem szeretem ezeket az ellenérveket, hogy nem mi döntünk, a másik oldalról meg hogy miért kritizálod, ha az egész idényben jó. Tény, nem mi döntünk, de akkor az egész fórumnak sincs értelme. A másik oldalnak sincs teljesen igaza, mert attól, hogy egész idényben jó, lehet kritizálni, csak akkor vigyázni kell, hogy csak ezt a szakaszt nevezzük meg, és ne vonjuk le messzemenő következéseket, mint pl az IBra jobb meg minden...
Jelenleg a piacon egy olyan labdarúgó sincs, aki ebbe a villámgyors passzjátékba be tudna épülni pár meccs alatt, és segíteni tudna a címek megvédésében.
Szerintem. Ha néha kőbe vésett szentírásnak tűnt, nézzétek el nekem, nem oktatni akartalak Benneteket, csak leírtam a gondolataimat.

.