sasi1 írta:Szerintem valami bekattant nála ebben az évben, eligazol madridba, meg egy 15-6 éves kislánnyal kever (aki szerintem elég randa) ?????
Attól, hogy eligazolt Madridba, szerintem nem kattant be. Max annyira, mint Eto'o annak idején. Nagy csapatban akar játszani, trófeákat akar nyerni, ez szerintem teljesen érthető. Beszéltem már focistákkal erről a témáról, azt mondták, az első az, hogy a játékos jól érezze magát, olyan helyre menjen, ahol megtalálja a számításait. Ha egy klubnál így bánnak valakilvel, a klub iránt táplált érzelmek (jogosan) nem fognak egy idő után számítani.
Én még mindig úgy gondolom, hogy azért maradt még egy évet (vállalva a megaláztatást, hogy gudjohnsenhez hasonló pancserek mögött legyen a rangsorban), hogy nyerjen valamit a csapattal. Az, hogy ez nem valósult meg, nem az ő hibája, amikor pályán volt, mindent megtett a sikerért. Újra bebizonyította, hogy helye van a csapatban, rijkaard azonban másként látta. rijkaard pedig nyilvánvalóan bukott az idén, rengeteg hibája volt (a csapat összeállításánál is), ezért az ő véleménye nem mérvadó. Nincs még egy csapat a világon, ahol egy ilyen tudású játékossal így bánnak
A kiscsaj miatt meg felesleges fikázni, az ő élete, az ő dolga. Arról nem is beszélve, hogy kettejük közül a csajszi néz ki idősebbnek

És sasi, azért jól néz ki a lányka, a randa mindenesetre erős túlzás.
Azért viszont mindenképpen hibáztatható, hogy azt nyilatkozta, nem megy a Madridba, pedig de. Nekem ez fáj nagyon.