Perrero írta:Menj oda, csináld jobban

Perrero! Téged ennél többre tartalak, te is tudod, hogy ez marhaság. Kritizálhat valakit úgy is egy ember, hogy nem az ő szakterülete, hiszen látom az ellenpéldákat. Azokat sem szoktuk innen elzavarni, akik Pep-et kritizálják néha. Sztem már te is megtetted, Akkor odamész és csinálod helyette ?:D Egy Hajdú B. István jobban ki tudja magát fejezni, így lehet, hogy Vincze többet lát a pályán, de ezt legtöbbször megtartja magának

A legendás focisták közül is lehetne találni olyat, aki jobban ért hozzá, illetve jobban fejezi ki magát (név nélkül, mert nem generálok újabb vitát), ha már feltétlen volt focistát akarnak. Ha pedig nem focistát, akkor pl a vb alatt az mtv stúdióban volt pár ún. fociblogger. Nem mind tetszett közülük, de nagyobb élményt volt hallgatni a többit, mint egy-két fél hülyét (emlékeztek kiket szidtunk). Ezért is tetszett a vb stúdió egyszer-egyszer (nem mindig, sőt legtöbbször inkább nem, de mikor ilyen emberek voltak, vagy Bognár, akkor igen). Például Szántó Dávid lehet, hogy ki tudja magát fejezni (hisz ez a szakmája), de egyáltalán nem ért a focihoz. Maradjon ő az úszásnál és a többi. Azokhoz valóban ért, nem is kritizáltam, nyilván a tv hibája, hogy őt küldték, nem pedig az övé. Szóval valahol meg kellene találni az arany középutat. Olyan ember, aki ért is a focihoz, de legyen stílusa, humora, ki tudja fejezni magát. Ne csak úgy üljön ott, mint.... Na ezt nem folytatom, mert a fradisták tuti nekem ugranak
