Én általában a Bartra-Matyi vitában szoktam hozzászólni a francia teljesítményéhez. Na most ilyen már nincs.

Én nem aludtam át az első évét. Az elején rettentően bizonytalan volt, majd feljavult, ez tény. Kiegészítő ember szintjén rendben volt, arra is hoztuk. Bal bekkben nagyon ritkán tudott elfogadható teljesítményt lehozni. Tavaly nem volt jó, a felkészülési meccseken meg még annyira sem.
Konstans a teljesítménye, csak ez nem azt jelenti, hogy jó is. Kezd olyan lenni, mint az Oleguer story. Persze a francia jobb játékos, de lassan 33 éves. Míg Ollé azért játszott, mert katalán nacionalista volt, Matyi azért, mert az edző kedvence. Bob, te írtad sok más szitura, hogy ez nem jótékonysági szervezet. De nem is szeretetszolgálat. Azért mert szimpatikus srác, meg az edző szerelmes belé, nem kéne ennyire mások elé helyezni.
A csapat szempontjából, mert ugye ez a legfontosabb. Ha Umtiti annyit játszik, mint tavaly Bartra, Jeremy elmegy jövőre, és ott lesz egy majdnem 0 perces játékosunk, jó esetben harmadik számú kh-nek. Rossz esetben Masch is lelép, akkor mit csinálunk? Veszünk 2 másik bekket, és majd meglátjuk mi lesz? Matyinak 4. számú középhátvédnek, és harmadik számú balhátvédnek kell lennie idén. Annyit hozzátennék, ha a Masch-Piqué duóból most esne ki valaki, akkor én is a franciát raknám be, egy darabig.
Mathieu szempontjából: azért jött ide, hogy címeket nyerjen. Sikerült. Amíg a Valenciában volt, középszernél senki sem tartotta jobbnak, és nem is az. Persze az élfoci mértékével. Sok, rengeteg jobb játékosnak nincs BL címe, neki van, meg a többi kupa is ugye zsebbe került. Én a helyében már idén leléptem volna, de legkésőbb jövőre.